Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Emelkedtek júliusban az előző havihoz képest az ipari termelői árak (PPI) az euróövezetben és az EU-ban - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú EU-ban egyaránt 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak júliusban az előző havihoz képest. Júniusban az euróövezeti PPI 0,5 százalékkal, az uniós pedig 0,8 százalékkal esett az előző havihoz képest. Az idei júliusi termelői árak a 2011 júliusihoz képest az euróövezetben 1,8 százalékkal, az EU-ban pedig 1,5 százalékkal emelkedtek.
A legnagyobb havi emelkedés Görögországban volt, 2,1 százalékos, illetve Bulgáriában 1,9 és Litvániában 1,5 százalékos. A legnagyobb mértékben Dániában csökkentek a termelői árak júliusban, 1,6 százalékkal. Írországban és Svédországban 0,8 százalékkal csökkent a PPI.
Éves összevetésben Cipruson emelkedtek a legnagyobb mértékben a termelői árak az idén júliusban, 6,9 százalékkal. A második helyen Magyarország áll 6,1 százalékkal, majd Bulgária és Románia következik 4,5 százalékkal. Legkevésbé, 0,2 százalékkal Ausztriában, illetve 0,7 százalékkal Máltán emelkedett a PPI éves összevetésben. Dániában 0,9 százalékkal, Svédországban 0,8 százalékkal, az Egyesült Királyságban pedig 0,3 százalékkal csökkentek a júliusi termelői árak az egy évvel korábbival összevetve.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.