Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,73 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 17 756,87 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A magyar tőzsde jól szerepelt, a BUX a régió "győztese" volt kedden. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az utóbbi hetekben a régiós és a nemzetközi piacokhoz képest is alulteljesített az itthoni börze – mondta Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője. Ugyanakkor kérdéses, hogy mennyire lesz tartós az erősödés. A befektetők az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki ülését várják, az ott hozott döntések meghatározóak lesznek a piacok mozgására – tette hozzá.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese szintén azt mondta: a BÉT a nap folyamán szembement a romló európai hangulattal, az emelkedés leginkább az OTP-papíroknak köszönhető. Német Sándor is kitért arra: a piacok az EKB csütörtöki döntéséig inkább kivárnak.
A Mol 10 forinttal, 0,06 százalékkal 16 550 forintra csökkent, 472,6 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 69 forinttal, 1,90 százalékkal 3699 forintra erősödött, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,95 százalékkal 426 forintra nőtt, forgalma 136,8 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 605 forinttal, 1,55 százalékkal 39 690 forintra emelkedett, a részvények forgalma 324,4 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 38,2 millió forintos forgalom mellett 145 forinttal, 0,87 százalékkal 16 555 forintra esett.
A BUMIX 1036,13 ponton zárt kedden, ez 5,40 pontos, 0,52 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.