Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A következő öt év döntő fontosságú lesz Kína számára, az ősszel esedékes, minden évtizedben egyszer történő hatalomátadással kiváló lehetőség adódik a régóta halogatott és elengedhetetlen gazdasági reformok bevezetésére - írja az Európai Unió pekingi kereskedelmi kamarája (EUCC) most kiadott éves tanulmányában.
Az EUCC szerint a kínai vezetés előtt történelmi lehetőség áll, hogy gazdaságát új szintekre emelje. Az állami beruházások által fűtött gazdasági növekedés kora ugyanis lejárt, az elmúlt időszakban egyértelművé vált, hogy az tovább nem fenntartható.
A piacvezérelte gazdaságra történő váltáshoz a kelet-ázsiai országnak a szükséges technológiai, infrastrukturális, emberi potenciálja is megvan, az átalakítás jelszavai az innováció, termelékenység és hatékonyság kell, hogy legyenek - véli a kamara.
A változás szükségét a kínai vezetés is felismerte, az egyértelműen kiolvasható a jelenlegi, 12. ötéves tervből, az ott lefektetettek megvalósítása ugyanakkor továbbra is várat magára.
A struktúraváltásra azért is sürgős szükség van, mert Kína kezdi elveszíteni mindezidáig vonzerejét növelő versenyelőnyét: csökken a fiatal lakosság aránya, nőnek a munkabérek, magas az infláció, ami a cégek költségeit emeli.
Az egyes szektoroknak nyújtott hatalmas állami támogatások, a többségi állami tulajdonban lévő vállalatok előnyös helyzetének biztosítása számos esetben a hanyatló iparágak fenntartását segítették, túlkapacitáshoz és piaci buborékok kialakulásának kezdetéhez vezettek, amelyek a piacok hatékonytalansága és a keltett veszélyek miatt már a gazdaság egészének teljesítőképességét veszélyeztetik. Kína gazdaságának egészsége pedig a világgazdaság egészségét is befolyásolja - figyelmeztetnek az európai szakértők.
Az újfajta növekedés alapját az ipari felfejlődés, a termelőipar középső és nyugati tartományokba való átköltöztetése, a belső fogyasztás fellendítése, a szolgáltató szektor fejlesztése képezheti, miközben a külföldön való befektetések növelésével a kínai cégek nemzetközi versenyben való fokozott részvétele is nőhet.
Ezzel egy időben a hazai beruházásokat is folytatni kell, így a szociális lakások építését, az egészségügyi ellátórendszer modernizálását és az oktatás fejlesztését.
Az elemzés szerint a növekedés modelljének átalakításában a gazdasági szereplők piacokhoz, közbeszerzéshez, pénzügyi forrásokhoz, innovációhoz való egyenlő hozzáférését kell biztosítani, mind a kis- és közepes méretű kínai vállalatok, mind pedig a külföldi vállalatok számára. A korlátozásoknak számos formája létezik ma Kínában, így a külföldi befektetések elől teljesen elzárt szektorok, működési módok meghatározása, kötelezővé tett technológiatranszfer - sorolja a tanulmány.
A bruttó hazai termék 20 százalékára is rúgó közbeszerzések piaca szintén csaknem teljes mértékben elzárt a külföldi verseny elől, miközben az európai piacok 85 százaléka nyitott Kína előtt. A világ második legnagyobb gazdaságának az útja csak ezeknek az aszimmetriáknak a lebontása és mélyreható piaci reformok által vezet a jövőbe - véli az EUCC.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.