Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége szerint a gyógyszerágazatot érintő augusztusi árrés-átcsoportosítás miatt a korábbi 700 patika helyett már 1200 került kilátástalan helyzetbe. A helyzetet súlyosbítja, hogy a döntéshozók egyértelműen eredményesnek tartják az intézkedést – írta csütörtöki közleményében Mikola Bálint, a szövetség elnöke.
A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége korábbi, az Emberi Erőforrások Minisztériumának is elküldött testületi véleményében rögzítette: nem tartja megfelelő, a gyógyszertár-működtetés forrásainak hiányát sem átmenetileg, sem tartósan segítő intézkedésnek a nagy-, és kiskereskedelmi árrés átcsoportosítását.
Az átcsoportosítás azóta eltelt rövid időszak igazolta, hogy néhány kispatikán kívül csaknem félezer patikát rendkívül hátrányosan érintette a jogszabály hatálybalépését követően a kereskedelmi szerződések módosítása - írta a szervezet elnöke.
Kifejtette: a kereskedelmi árrés-átcsoportosítást követően a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége azonnali konzultációt kezdeményezett a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségével. Az augusztusi, mindhárom, a gyógyszerpiacot meghatározó nagykereskedelmi cég vezetőjével folytatott tárgyalást követően szeptember 19-én megkezdődtek a szakértői szintű megbeszélések is, amelyeken egyebek mellett egy vezetői és egy szakértői munkacsoport felállításáról is döntöttek. A feladat a jelenlegi helyzetben az együttműködés fenntartása - közölte a MOSZ elnöke.
Augusztus elsejétől csökkent a gyógyszer-nagykereskedők, és emelkedett a patikák árrése. A Népszava augusztus 11-i számában azt írta: a nagykereskedők egymás után mondják fel a gyógyszertáraknak nyújtott különféle kedvezményeket, és a patikusok szerint nem sok marad meg az átcsoportosított árrésből származó előnyeikből.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke augusztus 13-án azt nyilatkozta: a gyógyszertáraknak össze kell fogniuk, hogy megtartsák azt az összességében mintegy 3 milliárd forintos összeget, amelyet a nagykereskedőktől átcsoportosított árrés révén nyertek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.