Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 131,95 pontos, 0,70 százalékos emelkedéssel 19 ezer 059,60 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A piacok az EKB kamatdöntését, illetve annak kommentjét várták, de nem volt benne olyan, ami nagy meglepetést okozott volna. A nyugat-európai tőzsdék így a szerdai záróárak körül mozogtak, minimális elmozdulást mutatva, a tengerentúlon van egy kicsi plusz – mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője.
A magyar piacon az elemző szerint pozitív a hangulat, a BÉT kicsit felülteljesített, a nap végén a forint is elkezdett erősödni. Sőre Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani emelkedéssel "ellenállásokhoz" érkezett a piac, a Molnak a 19 ezer forintos, az OTP-nek a 4100 forintos ellenállást kellene leküzdenie.
Pénteken munkaerőpiaci jelentés várható az Egyesült Államokból, amely meghatározó lehet. Ha a jelentés pozitív lesz, folytatódhat az emelkedés.
"Mivel magasan vagyunk, nyilván benne van egy korrekciónak az esélye is, de egyelőre inkább pozitív a hangulat" - tette hozzá Sőre Balázs.
A Mol 370 forinttal, 1,99 százalékkal 18 ezer 950 forintra erősödött csütörtökön, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,99 százalékkal 4090 forintra nőtt, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,47 százalékkal 424 forintra emelkedett, forgalma 319,7 millió forint volt.
A Richter árfolyama 660 forinttal, 1,67 százalékkal 38 ezer 830 forintra csökkent, forgalma 343,5 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 47,8 millió forintos forgalom mellett 90 forinttal, 0,50 százalékkal 17 ezer 935 forintra nőtt.
A BUMIX 1085,33 ponton zárt csütörtökön, ez 2,63 pontos, 0,24 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.