Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Magyarország kész mindent megtenni azért, hogy kikerülhessen az Európai Unió 2004 óta tartó túlzottdeficit-eljárásának hatálya alól - mondta csütörtökön Londonban Cséfalvay Zoltán.
A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára a londoni magyar nagykövetségen pénzügyi elemzőknek tartott háttérbeszélgetést a magyar gazdaság és a költségvetés helyzetéről, illetve az európai gazdaság általános kérdéseiről.
Az államtitkár szerint a magyar kormány által eddig bejelentett államháztartási konszolidációs intézkedések elégségesek lesznek a kitűzött hiánycélok teljesítéséhez.
Cséfalvay Zoltán a magyar kormány által hozott gazdaságpolitikai intézkedésekről azt mondta: nem szereti az "ortodox" és az "unortodox" megjelöléseket, mivel nincs egyértelmű definíció arra, hogy mi számít ortodox és mi unortodox intézkedésnek. A szakpolitikus szerint ugyanakkor Magyarország az elsők között alkalmazta meglehetősen egyértelműen a válság kockázatainak és terheinek megosztását célzó gazdaságpolitikát.
Cséfalvay Zoltán szerint a piac most jobb értékelést ad a magyar gazdaságpolitikáról, mint az Európai Bizottság. A magyar gazdaság nagyon innovatív, és igen erőteljes ipari bázisa van. Az államtitkár szerint ezt jelzi, hogy Szlovákia után Magyarországon a második legmagasabb az unióban a hazai össztermékhez mért export aránya, és a kivitel több mint az ötödét magasan fejlett technológiájú termékek adják.
A jelen lévő londoni elemzők egyike annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar gazdaságban gyakorlatilag az egyetlen növekedési hajtóerő az export, viszont ennek alakulására a kormánynak nincs sok befolyása, több adóintézkedés ugyanakkor ronthatja a fogyasztási és így a növekedési kilátásokat. Cséfalvay Zoltán válaszában hangsúlyozta, hogy nem baj, ha az export számít az egyik fő növekedési hajtóerőnek, mivel Magyarország kis, nyitott és nagyon erőteljesen exportorientált gazdaság.
Hozzátette ugyanakkor, hogy a fogyasztás is növekedésgyorsító tényezővé válhat az egységes adókulcsra történő átállás folyamatának átmeneti időszaka után. Kiemelte, hogy a magyar lakosság eladósodott, a lakossági adósságállomány jelentős részben devizaalapú hitelekből állt, és az egykulcsos adórendszer kezdeti időszakát e lakossági adósságállomány törlesztési folyamata jellemezte. A magyar kormány reméli, hogy később a hazai fogyasztás is a gazdasági növekedés forrásává válik - tette hozzá.
Az IMF/EU-tárgyalásokkal kapcsolatban Cséfalvay Zoltán kijelentette: Magyarországnak az euróválság és az azzal járó bizonytalanság miatt van szüksége biztonsági hálóra, és a fő cél az, hogy ezzel a hálóval Magyarország alacsonyabb adósságpiaci hozamokat érhessen el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.