Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti - válaszolta a tárca az MTI kérdésére pénteken.
Az NGM emlékeztet arra, hogy a kormány az október 18-án közzétett EDP-jelentésben a lehetséges "adótárgyakat" már előrevetítette. A jelentés úgy fogalmazott, hogy a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek nyomvonala után, ezek tulajdonosára vethető ki adó, és nem tett különbséget aközött, hogy a vezetékek a levegőben, vagy a földben húzódnak - hívja fel a figyelmet az NGM.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ugyanakkor az október 17-én bejelentett második költségvetési kiigazító csomag ismertetésekor azt mondta, a föld alatti vezetékekre, csatornákra vezet be a kormány közműadót, amelyet a szolgáltatók fizetnek. Az adó mértéke méterenként 100 forint lenne.
A Népszabadság pénteki számában írt arról, hogy az új közműadó kiterjesztését fontolgatja a kormány, a legújabb elképzelések szerint már nemcsak a föld alatt húzódó, hanem a felszín feletti vezetékek után is fizetniük kellene a szolgáltatóknak.
A lap pénteki száma szerint az így befolyó, számítások szerint 30-40 milliárd forintot az önkormányzatok kapnák meg, és szabadon felhasználhatnák. Van olyan elképzelés is, amely szerint ezt a pénzt kizárólag a közösségi közlekedés fenntartására, illetve fejlesztésére lehetne fordítani.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.