Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Előfordulhat, hogy Magyarország nem kerül ki a túlzottdeficit-eljárás alól, a kormány azonban keményen lobbizik azért, hogy a kohéziós támogatásokat ennek ellenére lehívhassa - értesült a Magyar Nemzet.
Brüsszel igen csekély, a bruttó hazai termék kevesebb mint 0,1 százalékát vitatja a jövő évi büdzsé sarokszámaiban, ami egy-kétszer tízmilliárd forintos tételt jelenthet. A bizottság e könnyen megoldható problémára hivatkozva mégis ismét a kohéziós támogatások egy részének megvonásával fenyegetőzik - írja a Magyar Nemzet szombati száma kormányzati forrásra hivatkozva.
A lap információi szerint a kabinet arra számít, hogy politikai döntés születik, vagyis a bizottság bizonyos összegeket - így a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodás jótékony hatásait - nem veszi figyelembe. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a testület tovább ront a magyar növekedési előrejelzéseken is. Ebben az esetben könnyen lehet olyan eredményt modellezni, amely alapján - ha kis mértékben is - a költségvetési hiány 3 százalék fölé kúszik.
Az uniós testület november 7-én hozza nyilvánosságra a tagállamok jövő évi pénzügyi-gazdasági mutatóiról készített előrejelzését. A kormány a lap információi szerint arra számít, hogy Brüsszel elmarasztalja Magyarországot ebbe a dokumentumban, és folytatja a túlzottdeficit-eljárást. Az sem lenne meglepetés, ha a bizottság olyan ajánlást is megfogalmazna, amelyben a kohéziós támogatások egy részének befagyasztását javasolja - mondta a lap forrása.
Mindkét ügyben a tagállamok képviselői hoznak végleges döntést az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) december 4-én soron következő ülésén, ahol a kohéziós pénzek ügyében kedvező határozatra számít a magyar kormány. A lap úgy tudja, hogy Németország ez ügyben támogatását jelezte.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.