Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az MSZP szerint az Európai Bizottság szerdán megjelent országjelentése objektív kritikát fogalmaz meg a kormány gazdaságpolitikájáról, a kabinet ugyanakkor fél év haladékot kapott a korrekcióra.
Józsa István, a szocialisták frakcióvezető-helyettese szerint az uniós testület prognózisa igazolja, hogy az Orbán-kormány rossz úton jár, romlottak a növekedési kilátások, stagnáló gazdaság mellett pedig a költségvetés stabilitása sem biztosítható, így jövőre a GDP 3,5 százalékára emelkedhet a hiány.
Az MSZP-s politikus arról is beszélt, hogy bár idén 3 százalék alatt marad a deficit, ezt "részben a magánnyugdíj-megtakarítások lenyúlása", részben az emberekre terhelt válságadók és megszorítások alapozzák meg.
Józsa István ugyanakkor azt mondta: a kormány fél év haladékot kapott, 2013 közepéig dől el, hogy Magyarország mentesül-e a túlzottdeficit-eljárás és így a szankciók alól. Véleménye szerint ehhez az kell, hogy a kabinet változtasson a kudarcot vallott gazdaságpolitikáján, és csökkentse az ország finanszírozásának költségeit. Hozzátette: az MSZP által szorgalmazott korrekció nem újabb megszorításokat, hanem kiszámítható gazdaságpolitikai pályát jelent.
Az Európai Bizottság által készített gazdasági elemzés szerint idén a GDP 2,5 százaléka, jövőre pedig 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány Magyarországon. A brüsszeli testület szerdán közzétett, őszi prognózisa alapján 2014-ben a GDP 3,5 százalékára emelkedik a deficit, a GDP 2012-ben 1,2 százalékkal esik vissza, 2013-ban 0,3 százalékkal, 2014-ben pedig 1,3 százalékkal bővül.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.