Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Tartózkodott a közműadóról szóló szavazásnál, mert az abból származó bevétel nem a településekhez kerül - közölte a Facebookon az Index szerint Bencsik János, az Orbán-kormány tavaly decemberben lemondott energetikai államtitkára.
"A közműadóról szóló szavazásnál tartózkodtam, s többen is érdeklődtek annak okáról. Nos, a közműadó kivetésével, ha nem is ebben a formájában, de egyetértek. Leginkább akkor, ha azt a települések szedhették volna be - hozzájárulva a helyi közszolgáltatások fenntartásához -, de ez néhány óra leforgása alatt megváltozott, és a bevételek az államkasszába kerülnek, a teher pedig helyben marad" - idézi Bencsik János Facebook-üzenetét az Index.hu.
A lap emlékeztet arra, hogy bár az adó első koncepciója arról szólt, hogy azt az önkormányzatok vethetik ki, ez a terv végül megváltozott és azt központilag vetik ki, mértéke pedig 125 forint lesz méterenként.
"Miután csak a vezeték hossza számít, a rajta forgalmazott szolgáltatás mennyisége viszont nem, így a vidéki fogyasztási körzetek adóterhe - ebben az adónemben - akár nyolszor nagyobb is lehet a fővárosinál. Akkor lehetne igazságosabb, ha a vezetékhossz és a forgalom valminő szorzata alapján kerülne megállapításra, és akkor a vidék nem kapna újabb igazságtalan terhet a nyakába. A növekvő adóteher pedig minden bizonnyal hatással lesz majd a karbantartási munka színvonalára, mely ellátásbiztonsági kérdésként jelentkezik majd" - írta Bencsik a Facebookon.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.