Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közműadó beláthatatlan következményekkel járhat a víziközmű-ágazatban, a helyenként több százmilliós plusz adóteher kigazdálkodására nem lesz lehetősége egyetlenegy vízmű társaságnak sem, ez teljesen bizonyos - mondta Fürjes József, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSZ) elnöke pénteken.
Csőd, a vízellátó rendszerek és csatornahálózatok műszaki állapotának további romlása, a munkahelyek tömeges megszűnése prognosztizálható, így lehet a kialakult helyzetet röviden értékelni – mondta a szakszervezeti vezető.
Szerinte minden bizonnyal ezt követően még inkább elmaradnak és elhúzódnak a hálózati rekonstrukciók, felújítások, emiatt pedig a vezetékhálózatok állapota tovább romlik, a helyzet mint valóságos "közműbomba" tovább élesedik.
A vízügyi szakmában jártas szakemberek ismerik, és jól tudják, hogy egyes településeken akár 50 százalékot is meghaladó mértékűek a hálózati veszteségek, aminek igen komoly egészségügyi veszélyei vannak, ugyanakkor a drága költségen előállított ivóvíz jelentős része elvész - tette hozzá Fürjes József.
A szakszervezeti vezető szerint a hazai víziközmű-ágazat régóta forráshiánnyal küzd, a hatályos víziközmű törvény értelmében 2013-ban nem lehet emelni a víz-és csatornadíjakat, ezért is érthetetlen és elfogadhatatlan számukra egy újabb teher.
Közlése szerint a szakszervezeti szövetség ezt az intézkedést nem tudja megérteni és elfogadni, és az alapellátás, valamint a foglalkoztatás biztonsága érdekében országos értekezlet keretében alakítja ki közös álláspontját, ebben számításba veszi a legvégső esetben alkalmazható törvényes érdekérvényesítési lehetőségeit is.
Fürjes József szerint mindezekről tájékoztatták a miniszterelnököt, és konzultációt kezdeményeznek az ügyben.
A parlament a múlt héten fogadta el a törvényt, amely szerint adót kell fizetni a közművezetékek után 2013. január 1-jétől, a teher mértéke 125 forint lesz méterenként. Az adót a vezeték tulajdonosának, az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló közművezetéknél az üzemeltetőnek kell megfizetnie. Mentesülnek a közműadó alól a helyi önkormányzatok és az állam is, és sávos adókedvezmény illeti meg a hírközlési vezetékkel rendelkezőket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.