Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Ismét módosít a szerencsejátékok jogszabályi előírásain a Nemzetgazdasági Minisztérium. A végrehajtási rendelettervezet elvileg ugyan rendezné a felszínre került, vitatható tételeket, ám a szakmai szövetség szerint legfeljebb arra lesz elegendő, hogy a sok módosítgatással előidézett jogszabályi gubancok egy részét felszámolhassák vele. Azt se értik, hogy a tárca hova siet, hisz az ügyben brüsszeli vizsgálat folyik.
Ahogy a törvény előkészítéséről, vagy a későbbi módosításáról és a végrehajtási rendeletbe került, majd módosult elképzelésekről, úgy a mostani módosításokról se tudunk semmit. Gondolom, majd megint akkor szembesülünk vele, amikor a jogszabály hivatalosan is megjelenik - mondta Szabó István, a játékgép-hitelesítői jogosítványokkal rendelkező Hunguard Kft. ügyvezetője arról a december 20-ai dátummal megjelent, ám a kormány honlapján csak tegnap közzétett minisztériumi tervezetről, mely jövő szerdáig véleményezhető.
Nem fűznek hozzá semmit
A szerencsejáték-szektor átalakításába 2011 őszén kezdett bele a kormány, s bár azóta több vargabetűt is tett, az alapvető szándék megmaradt: gyökeresen át akarja alakítani a korábban kialakult, működőképes struktúrát. Az első törvénymódosítási hullámban drasztikusan megemelte az adónak, amelynek az lett a következménye, hogy a korábban működő 25 ezer játékgépből 2012 februárra már alig több mint négyezer maradt. Később ezek is a raktár mélyére kerültek, mivel az októberi törvénymódosítás már nemcsak a nyerőautomaták betiltását mondta ki, de az összes elektronikus kaszinó működési feltételeit is drasztikusan átfogalmazta.
Koábban megírtuk: ez utóbbit vizsgálja az Európai Bizottság (EB), és a nyerőgépek azonnali betiltásáról szóló dokumentumokat akkor be is kérették a kormánytól. A vizsgálatot az Európai Pénznyerő Automatákat Üzemeltetők Szövetsége (Euromat) kezdeményezte, azt panaszolva, hogy szerintük a magyar kormány versenyellenes intézkedést alkalmazott. De az Euromat magyar tagszervezete, a Magyar Szerencsejáték Szövetség külön is panasszal élt Brüsszelben. A vizsgálatok azóta is folyamatban vannak, nem tudni, hogy mikor lesznek eredmények - tájékoztatta lapunkat Schreiber István, a szövetség ügyvivője. Annak, hogy a szervezet a mostani, négyoldalas rendeletmódosítási normaszöveghez semmilyen módosító javaslatot nem fűz, legfőképp ez az oka.
Sem az azt megalapozó törvénnyel, sem a törvény soron kívüli életbe léptetésével nem értettünk egyet - mondta Schreiber István, aki szerint a legfrissebb módosítások egyébként is zömében technikai jellegűek. Úgy látja, hogy a szaktárca rendelete főként azokat a jogszabályi disszonanciákat próbálja megszüntetni - illetve az alacsonyabb-magasabb rendű jogszabályokat egymásnak megfeleltetni és harmóniába hozni -, amelyeket éppen az idei éven többször, különböző irányba torzító törvényváltoztatások hozták a jogszabályokat.
Hová sietnek?
Mindenképpen korainak tartjuk a módosítást, mivel az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté, megkeresésünk után aggályosnak találta az eljárás,t és az Alkotmánybírósághoz fordult azzal a kéréssel, hogy a testület semmisítse meg a többször módosított törvény egyes részeit - tette hozzá. [Az ombudsman egészen pontosan a törvény október 10-étől hatályos egyes módosításainak megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól - a szerk.]
Schreiberék azt javasolják, hogy az újabb bonyodalmak elkerülése miatt a kormány csak az alkotmánybírósági döntést követően korrigáljon a végrehajtási rendelen. Mint a Szerencsejáték Szövetség közleménye rámutat: jelenleg semmi sem indokolja a módosítások soron kívüliségét, mivel a működő szerencsejáték szervezői vállalkozások száma minimálisra csökkent. És ha előzőleg, amikor még mintegy 1100 vállalkozás várt a végrehajtási rendeletmódosításra, bő fél évig semmi nem történt, akkor most, az Ab döntése előtt kár sietni.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.