Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) közbeszerzést írt ki grafikai tervezésre, nyomdai és egyéb produkciós feladatok ellátására, valamint kreatív PR- és kampányokhoz kapcsolódó online tevékenység ellátására.
Az EU hivatalos lapjának mellékleteként, tenderhirdetményeket tartalmazó online kiadvány (TED) csütörtöki számában megjelent felhívás szerint a beszerzés becsült értéke áfa nélkül 682 millió forint. Az ajánlatokat részenként is be lehet adni 2013. február 11-éig, a győztes ajánlattevőkkel kötendő szerződés 2014. december 31-ig szól.
Az MTI érdeklődésére az NFÜ közölte: a kommunikációs munkájukhoz kapcsolódó feladatok ellátásához vásárolják közbeszerzésen a szolgáltatásokat, és abban bíznak, hogy minél többen adják be a jelentkezést.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.