Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Haza és Haladás Egyesület olyan minimálbérrendszert javasol, amelyben a vállalkozások terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók viszont jobban járnak - közölte Bajnai Gordon, az egyesület elnöke pénteken.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője előzőleg arra szólította fel Bajnai Gordont, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatát, mert az a legalacsonyabb jövedelmű emberek életszínvonalát csökkentené és a nagyvállalatoknak kedvezne.
Rogán szerint felháborító és értelmetlen elképzelés a Haza és Haladás Egyesület azon programpontja, amellyel az átlagbér 30 százalékára, jelen esetben 98 ezer forintról 66 ezer forintra csökkentenék a mindenkori minimálbért. Rogán Antal úgy fogalmazott, hogy a baloldali ellenzéki szövetség résztvevői nem tanultak a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok hibáiból, mert továbbra is érzéketlenek az emberek mindennapi problémái iránt. A politikus szerint erre utal, hogy az utóbbi időben az MSZP, illetve a DK vezető politikusai is a tandíj, valamint az ingatlanadó bevezetéséről, továbbá a családi adókedvezmény eltörléséről beszéltek, miközben elutasítóan szóltak a kabinet rezsicsökkentéséről.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök közleményben reagált. Azt írta: Rogán Antal "elterelő hadműveletbe" kezdett, miután egy hete "cinkosan hallgat" Bayer Zsolt Magyar Hírlap-beli írásáról. Bajnai Gordon szerint a Fidesz frakcióvezetője azért, hogy "ebben a becsületbeli ügyben hallgathasson, inkább másról beszél: a minimálbérrel kapcsolatban terjeszt rémhíreket".
A Haza és Haladás Egyesület elnöke válaszában kiemelte: a Fidesz úgy emelte meg a minimálbért, hogy abból reálértéken kevesebb jut a munkavállalóknak, mint a Bajnai-kormány idején, a vállalkozók terhei viszont radikálisan emelkedtek.
A volt kormányfő azt írta, Fidesz úgy adott, hogy valójában elvett: munkahelyek szűntek meg vagy kerültek veszélybe, a fizetési boríték pedig vékonyodott, az idén egy minimálbért kereső dolgozó 98 ezer forintból 64 ezret kap kézhez, míg a Bajnai-kormány idején ugyanekkora fizetésből 75 ezer forintot lehetett kézhez venni.
Megjegyezte: a Haza és Haladás Egyesület olyan minimálbérrendszert javasol, amelyben a vállalkozók terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók pedig jobban járnak. Ezzel szemben - fűzte hozzá Bajnai Gordon - a Fidesz-kormány valójában nem a minimálbért, hanem a vállalkozók terheit és az állam bevételeit növelte.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.