szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 140,52 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 19 140,05 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest.

A részvénypiacokon az első két óra szép pluszokat hozott, Európában a nullás nyitás után majdnem egyszázalékos emelkedés volt - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Tizenegy óra körül azonban elfáradt a hangulat, mindenhol lefelé csorgást lehetett látni. Több európai piac mínuszba is átfordult, az amerikai piac is gyengén indult, a nap végére azonban „összeszedték magukat”.

A magyar piacon az enyhén pluszos nyitás után az első két órában szintén masszív emelkedés volt. Az üzletkötő kiemelte, az OTP háromszor is megközelítette a 4400 forintos szintet, és ehhez nagyon közel, 4399 forinton zárt, a napi csúcstól egy forinttal alacsonyabban, ami nagyon jó hír. A Magyar Telekom emelkedése folytatódott, a több mint 1 százalékos emelkedés - lényegesen lomhább papírról lévén szó - szép teljesítmény, az üzletkötő szerint ebből akár hosszabb kifutás is lehet. A BÉT 10 milliárd forint körüli forgalmáról az üzletkötő úgy vélekedett: éledezik, de még gyenge.

A nap érdekességét a forint mozgása jelentette Varjú Péter szerint. Az euró forintárfolyama reggel 296 forintról indult, ahonnan 298 forintig is elrohant, ott volt egy kis hullámzás, majd elkezdett szépen erősödni, a nap végén 296,50 környékén volt, majd amikor a tőzsdék bezártak, még csaknem egy forintot tudott erősödni, 295,70 körül járt - mondta.

A Mol 40 forinttal, 0,22 százalékkal 18 640 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 86 forinttal, 1,99 százalékkal 4399 forintra nőtt, forgalmuk 7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,25 százalékkal 404 forintra emelkedett, forgalma 562,7 millió forint volt.

A Richter árfolyama 165 forinttal, 0,44 százalékkal 37 755 forintra csökkent, forgalma 733,8 millió forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 197,9 millió forintos forgalom mellett 80 forinttal, 0,44 százalékkal 18 200 forintra nőtt.

A BUMIX 1059,17 ponton zárt hétfőn, ez 1,66 pontos, 0,16 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!