Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 174,65 pontos, 0,91 százalékos emelkedéssel, 19 264,86 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,1 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Varga Zoltán, a QUAESTOR elemzője azt mondta: a hétfői jelentős zuhanás után kedden megnyugodtak a piacok, és a forint is erősödni tudott a főbb devizákkal szemben. Mindenesetre a következő napokban érdemes "résen lenni", hiszen a keddi pozitív korrekciótól függetlenül tetőzik a hazai index, így könnyedén folytatódhat az eladók rohama egy-egy rosszabb hír után - hívta fel a figyelmet.
Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház Zrt. kereskedelmi igazgatóhelyettese szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy a BUX kedden korrigálta a hétfői mínuszt. Elmondta, hogy a befektetők a valószínűleg nemsokára esedékes devizakötvény-kibocsátást várják. Magyarország 2-3 milliárd eurónyi kötvényt bocsáthat ki 5 százalékos kamat mellett – tette hozzá Német Sándor.
A Mol 135 forinttal, 0,74 százalékkal 18 485 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 46 forinttal, 1,02 százalékkal 4567 forintra nőtt, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 409 forintot ért, forgalma 246,7 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 770 forinttal, 2,10 százalékkal 37 490 forintra emelkedett, a részvények forgalma 998,5 millió forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 55,0 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 18 070 forintra nőtt.
A BUMIX 1008,29 ponton zárt kedden, ez 7,14 pontos, 0,70 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.