Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon volt miniszterelnök és az Együtt 2014 gazdasági programja csak nagyon súlyos lakossági megszorításokkal lenne megvalósítható.
Rogán Antal szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a választói mozgalom a különadók és a bankadó megszüntetését, valamint az adójóváírás újbóli bevezetését ígéri, aminek költségvetési egyenlege mínusz 771 milliárd forint lenne.
A büdzséből hiányzó pénz pedig még úgy is 600 milliárd forint körül alakulna, ha Bajnai Gordonék az évi négymillió forint feletti jövedelműek esetében beiktatnának egy második, 25 százalék körüli adókulcsot - tette hozzá a kormánypárti frakcióvezető. A politikus szerint ezt a hiányzó 600 milliárd forintot csakis lakossági megszorításokból pótolhatná Bajnai Gordon.
"Rogán Antal ma is hazudott az Együtt 2014 adóterveivel kapcsolatban" - reagált az Együtt 2014 a Fidesz frakcióvezetőjének szavaira. "A valóság azonban a Fidesz mai, tegnapi és tegnapelőtti beszélőinek állításaival szemben az, hogy a remény gazdaságpolitikai programjának köszönhetően 4 millió ember jobban jár majd, míg a felső tízezer, mintegy 300 ezer jól kereső polgár terhei pedig valamelyest növekednek. Ez az adórendszer a középosztályt gyarapítja: olyan társadalmat épít, amelyben könnyebb felemelkedni és nehezebb leszakadni" - írják közleményükben.
"Az Együtt 2014 nem fogja csökkenteni a minimálbért, nem fogja eltörölni a bankadót, és nem fogja megszüntetni a családi adókedvezmény intézményét sem" - szögezték le.
Bajnai Gordon egy szerdai sajtóbeszélgetésen azt mondta. az új kormánynak 2014-ben kemény alkut kell kötnie a bankokkal, amely a bankadó csökkentésének feltételéül szabja a hitelezés növelését. A Haza és Haladás Egyesület elnöke újságíróknak arról is beszélt, bevételnövekedést vár az általuk javasolt szja-átalakítástól, amely azonban például a minimálbéreseknek 8-10 ezer forint nyereséget jelentene.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.