Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A pénzügyi ombudsman által kezdeményezett tárgyalások a devizahitelesek gondjainak megoldásáról szerdán kezdődhetnek.
Szerdán tíz órakor a Nemzetgazdasági Minisztériumban ülnek össze a civilek, a bankszövetség és a kormány delegáltjai. Doubravszky György pénzügyi ombudsman mellett Boros Imre és Varga István képviseli a civileket, a bankszövetség három képviselőt küld, az állam nevében pedig az NGM, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) és az Állami Számvevőszék 1-1 szakembere tárgyal majd – írja Az én pénzem pénzügyi portál.
Banki szakértők szerint a devizahitelek törlesztőrészletei most érték el azt a szintet, ami a forintban való eladósodás esetén lenne. Ez egy nagyon jó kiszállási pont lehetne – véli Doubravszky György, pénzügyi biztos. A bankoknak át kellene számolniuk a hitelszerződéseket úgy, mintha a kölcsönt forintban vette volna fel az adós. Ezt követően ügyfelük maga dönthetné el, hogy az átalakított vagy az eredeti hitelszerződést folytatja-e.
A kormány a háromoldalú tárgyalásokon moderátorként venne majd részt. Egyelőre elég nehéz elképzelni, hogy mindenféle kormányzati nyomás nélkül a bankok önként beleegyeznének, hogy a tőketartozásnál az árfolyamváltozás minden hatásától eltekintsenek. Boros Imre közgazdász úgy gondolja, a megoldás egyfajta közös teherviselés lenne a bankok, az ügyfelek és a kormány között. A párbeszéd során ki kell derülnie a devizahitelek valóságos természetének, hiszen ezeket az ügyfél soha nem devizában kapta meg. Az már most látszik, hogy aligha marad ártatlan megfigyelő az állam. A pénzügyi ombudsmannak a kilakoltatási moratórium meghosszabbítására tett javaslatát a nemzetgazdasági tárca támogatja. Korábban jól látszott, hogy a bankok főként azért rettegnek az ilyen moratóriumtól, mert az jelentősen rontja a fizetési hajlandóságot.
Doubravszky azt is kifejtette, hogy nincs igazi verseny a bankszektorban, és mivel a hitelintézetek elkényelmesedtek, védtelenek lesznek egy olyan innovatív kezdeményezéssel szemben, mint a Webbank.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.