szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mai beszédére reagált. A szocialisták szerint a tárcánál megüresedett három államtitkári és több helyettes államtitkári székbe végre valódi szakembereknek kellene ülniük.

Varga Mihály mai sajtótájékoztatóján lényegében beismerte, hogy az elmúlt lassan három évben alapvetően elhibázott gazdaságpolitika folyt az országban. Ez üdvözölhető, ám elkésett felismerés – írta az MSZP nevében Józsa István frakcióvezető-helyettes.

Az ország gazdaságában okozott súlyos károk után úgy tűnik, a Fidesz-kormány józanabb tagjai végre szembenéztek a valósággal. Azzal, hogy a gazdasági visszaesésért a munkaerő-piaci kilátástalanságért döntően az Orbán–Matolcsy-féle kiszámíthatatlan és elhibázott gazdaságpolitika a felelős. Kár, hogy ez a felismerés csupán három év ámokfutása után, egy évvel a kormányváltás előtt született meg, így Varga Mihály nemzetgazdasági tárcájának már csak tűzoltásra maradt ideje. A bizalmat eljátszani ugyanis jóval gyorsabban lehet, mint visszaszerezni.

Az, hogy Varga Mihály a jövőben magasabb szakmai munkára tart igényt a gazdasági minisztériumban, annak beismerése, hogy eddig nem ez jellemezte a tárca tevékenységét. Itt az idő, hogy a Matolcsy György távozásával megüresedett három államtitkári és több helyettes államtitkári székbe végre valódi szakemberek, és ne az elmúlt években levitézlett fideszes pártkatonák üljenek!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kényelmes, de kicsit veszélyes funkcióval kísérletezhet a Google

Kényelmes, de kicsit veszélyes funkcióval kísérletezhet a Google

A párkapcsolat lehet az egészség titka, ha hiszünk a statisztikáknak

A párkapcsolat lehet az egészség titka, ha hiszünk a statisztikáknak

Márki-Zay listát vezet, az ügyeskedéssel pedig nincs baj szerinte

Márki-Zay listát vezet, az ügyeskedéssel pedig nincs baj szerinte