Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Lemondott Simor András volt jegybankelnök utolsó, még hivatalban lévő alelnöke a Magyar Nemzeti Bankban (MNB). Király Júlia mandátuma csak július 3-án járt volna le, de hamarabb távozik, mert nem ért egyet Matolcsy György új MNB-elnök több intézkedésével.
Király Júlia, az MNB alelnöke a mai nappal nyújtotta be a lemondását a köztársasági elnöknek – közölte a Portfolio.hu. A lemondással Király Júlia az alelnöki és a monetáris tanácsi tagsági pozíciójából is távozik.
Király Júlia az Áder Jánosnak küldött lemondásának indoklásában azt közölte, hogy a Matolcsy György MNB-elnök által kialakított új irányítási rend veszélyeztetheti az MNB hosszú évek alatt megszerzett hazai és nemzetközi presztízsét. "A Patyomkin-megoldások legfeljebb ideig-óráig segítenek. Attól még nem jó a monetáris politika, ha olyan döntések születnek, amelyek ugyan sok hasznot nem hajtanak, de nem döntik össze a forintot – ez nem lehet sikerkritérium."
"A Matolcsy úr kezdeményezésére módosított új szervezeti és működési szabályzat megítélésem szerint a monetáris tanács döntéseit előkészítő stábot egy monetáris, pénzügyi, illetve hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben megfelelő elméleti ismeretekkel és gyakorlati szakmai tapasztalatokkal nem rendelkező alelnök alá rendelte" – utalt levelében a távozó alelnök Balog Ádám kinevezésére a Portfolio.hu szerint.
"A tanács – Matolcsy úr javaslatára időben megrövidített – ülésein, úgy látom, érdemi szakmai vitára nincs mód. Alapvető fontosságú előterjesztéseket, mint a monetáris tanács tagja csak késve, az ügyrendben megjelölt határidőn túl kaptam meg, illetőleg bizonyos anyagok csak a monetáris tanács ülésén kerültek kiosztásra" – tette hozzá Király Júlia.
"Ily módon, megítélésem szerint a monetáris tanács jelenleg nem tudja maradéktalanul betölteni a jegybank legfontosabb stratégiai döntéshozójának a szerepét, az új működési mód egyre kevésbé biztosítja, hogy a monetáris tanácsban felelős döntések szülessenek" – áll a levélben.
Király Júlia korábban azt is kifogásolta, hogy összesen 35 percük volt a Monetáris Tanács tagjainak arra, hogy elolvassák a Matolcsy György által meghirdetett Növekedési Hitel Programról szóló tervezetet. Az alelnök akkor arról is beszélt, hogy a testület nem volt egységes a kérdésben, és ő már a vita elején jelezte, nem tartja elegendőnek az időt ahhoz, hogy megfelelő mélységben tanulmányozza a javaslatot, ezért tartózkodik a vitától.
Király Júlia volt Simor András utolsó, még hivatalban lévő alelnöke, akinek hat évre szóló kinevezése csak idén július 3-án járt volna le.
Matolcsy György március elején az alelnökök feladatköreit úgy alakította át, hogy az új alelnökhöz, Balog Ádámhoz csoportosította át a monetáris politikát és a pénzügyi stabilitást is. Az addig a pénzügyi stabilitásért, készpénzlogisztikáért és pénzforgalomért felelő Király Júlia "lefokozását" követően már csak a készpénzlogisztikáért felelt.
Király Júlia az MNB honlapján olvasható életrajza szerint a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után a Statisztikai Hivatalban és a Tervhivatalban dolgozott modellezőként, majd 1988-ban, alapításakor csatlakozott a Nemzetközi Bankárképző Központhoz, melynek 1999 óta egyik vezérigazgatója, 2003 óta pedig egyik tulajdonosa.
Igazgatósági tagja volt többek között a Magyar Hitelbanknak (1995), a K&H Banknak (2000), valamint a Postabank elnöke volt a bank sikeres privatizációja idején (2003). A közgazdaságtudomány kandidátusa, számos szakmai folyóiratban jelentek meg írásai, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A megkérdezettek 51 százaléka szeretne kormányváltást, de 21 százalékos a bizonytalanok aránya is.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.