Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,77 pontos emelkedéssel, 18 301,71 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,09 százalékos erősödés.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a szerdai kereskedés nyitása előtt azt mondta: az OTP keddi jelentős emelkedése után szerdán jöhet egy kisebb korrekció. Ez napközben a BUX indexet is lefelé húzhatja. A nemzetközi hangulat viszont optimista, így nincs kizárva, hogy felfelé mozdul az itthoni tőzsde. Hozzátette, hogy a legtöbb papír esetében emelkedést vár.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint szerdán is a megszokott kép látható: erős Amerika, gyenge Európa. A magyar piacon is inkább csak az OTP volt kivétel kedden, de Balásy Zsolt is úgy látja, hogy a nagy emelkedés után könnyen jöhet egy kis korrekció szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 237,43 pontos, 1,32 százalékos emelkedéssel, 18 285,94 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt.
A Mol 105 forinttal, 0,63 százalékkal 16 655 forintra erősödött, 829,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 185 forinttal, 4,26 százalékkal 4525 forintra nőtt, forgalmuk 9,5 milliárd forintot tett ki.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.