Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,26 pontos csökkenéssel, 18 336,70 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,41 század százalékos gyengülés.
Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint csekély mértékű csökkenés után emelkedhetnek az árfolyamok pénteken, a BÉT-en. Hároméves csúcson van a kisbefektetői pesszimizmus a piacokon, ez azonban általában kontraindikátorként működik a részvénypiacokon. Szavai szerint a pesszimista befektetők már eladták ugyanis eszközeiket, az indexek mégis emelkednek, így van még tér felfelé. Emlékeztetett, hogy 2009-ben, amikor a legmagasabbra szökött a kisbefektetői pesszimizmus, rég nem látott „rali” indult el.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint inkább esés várható a budapesti részvénypiacon. Negatív hírek jelentek meg Ciprusról, amelyek szerint a korábban tervezetthez képest nagyobb mentőcsomagra lehet szükség. Hozzátette: emellett a nemzetközi piacokon már nem volt lendületes az emelkedés sem.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,21 pontos, 0,79 százalékos emelkedéssel, 18 411,96 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A Mol 90 forinttal, 0,55 százalékkal 16 500 forintra erősödött, 897,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 75 forinttal, 1,64 százalékkal 4648 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.