Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az elkövetkező napokban új állampapír-forgalmazási pontok nyílnak – mondta kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 Az Este című műsorában.
A kormány szeretné kibővíteni azon helyek körét, ahol hozzá lehet jutni a lakossági állampapírokhoz – mondta Varga Mihály. Ennek értelmében több járási hivatalban is nyílik állampapír-vásárlási pont – tette hozzá.
Varga Mihály szerint az elkövetkező időszakban Budapest V. kerületében, Hódmezővásárhelyen, Kisvárdán, Sopronban és Karcagon nyílhat ilyen értékesítési hely.
Úgy fogalmazott, a lakosság egyre inkább hajlandó állampapírokat vásárolni, ami tartós, megbízható befektetés. A kormánynak határozott szándéka, hogy a magyar államadósság finanszírozása sokkal inkább belföldi szereplőkön múljon, mint külső devizaszereplőkön.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.