Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,59 pontos emelkedéssel, 18 122,19 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest ez 0,35 század százalékos erősödés.
Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője a szerdai kereskedés nyitása előtt azt mondta: a nemzetközi, főként az amerikai piacok jól teljesítettek kedden, a hétfői esés nagy részét ledolgozták, jó makrogazdasági adatok, illetve vállalati jelentések érkeztek. Szintén jól teljesít az ázsiai piac, a nemzetközi hangulat kedvező. A magyar tőzsde is folytathatja a megkezdett korrekciót – tette hozzá.
Szintén kisebb emelkedésre számít Gabler Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kép árnyalt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) keddi jelentése pesszimista, de az amerikai piacok ennek ellenére erősödtek.
A határidős indexek enyhe mínuszban vannak, az európai indexek viszont pluszban. Ez indokolja az itthoni kisebb erősödést, bár az elmúlt napokban előfordult, hogy elszakadt a magyar piac a többi tőzsdétől – tette hozzá.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 150,48 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel, 18 059,60 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,2 milliárd forint volt. A Mol 250 forinttal, 1,59 százalékkal 16 000 forintra erősödött, 936,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 1,79 százalékkal 4540 forintra nőtt, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.