Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Bizottság ma teszi közzé friss gazdasági előrejelzéseit, amelynek alapján dönt arról, javasolja-e a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.
Az Európai Bizottság legutóbbi, február végén közzétett előrejelzésében azt jósolta, hogy a magyar bruttó hazai termék 0,1 százalékkal zsugorodik idén, az államháztartási hiány pedig eléri a GDP 3,4 százalékát.
Magyarország 2004, azaz uniós csatlakozása óta van az EU túlzottdeficit-eljárásának hatálya alatt. Az eljárás célja, hogy megerősítse az uniós gazdaság egységét és a tagállamok gazdasági stabilitását. Az eljárás alól való kikerüléshez elsősorban az szükséges, hogy az érintett tagállam fenntartható módon, azaz az előrejelzések alapján 3 évre előre 3 százalék alatt tartsa deficitszintjét.
Az Európai Bizottság május legvégén tesz javaslatot a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésre. Az ügyben végleges döntést az európai gazdasági és pénzügyminiszterek EcoFin Tanácsa hoz, várhatóan júniusi ülésén.
Korábban, 2012-ben az EU mintegy 500 millió eurónyi kohéziós támogatás felfüggesztését irányozta elő, amiért Magyarország nem teljesítette a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülés érdekében vállalt kötelezettségeit. Az uniós támogatások kifizetésének felfüggesztését végül elhalasztotta az EcoFin Tanács.
A magyar államháztartás – uniós adatok szerint – 1,9 százalékos hiánnyal zárta az előző évet. A kormány idei konvergenciaprogramjában ismertetett legfrissebb előrejelzése szerint idén 2,7 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt vár. A kormány szerint idén 0,7 százalékkal nőhet a GDP.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.