Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Hatezer előnevelt kecsegét telepített a Dunába a tolnai halászati szövetkezet – közölte a teol.hu Tolna megyei híroldal. Az Aranyponty Zrt.-től származó 5-6 centiméteres ivadékokat Fadd-Domboriban, a kompnál helyezték a vízbe.
A tolnai halászok a Duna egy szakaszán is gyakorolják a halászati jogot, ennek fejében többek között kecsegét is telepíteniük kell a vízbe – mondta a teol.hu-nak Beda János, a szövetkezet elnöke.
Tavaly ez elmaradt, így idén ezt pótolva kétszer háromezer darab tokivadékot helyeztek ki, amelyek darabja nagyjából száz forintba kerül. Az év során a Dunába még pontyok is kerülnek, a Sárvízbe és a Sióba pedig – amelyek halászati jogát szintén a tolnai halászok bérlik – ragadozóhal-ivadékokat tesznek ki.
A tegnap a Dunába helyezett kis kecsegék sorsa nagyban függ attól, hogy mennyire oszlanak szét a vízben, és mennyien válnak áldozatává a kormoránoknak. A kecsegeállomány egyébként egyre fogyatkozik a természetes vizekben, ám viszonylag gyorsan növő halfajról van szó, amely nagyjából négyéves korára elérheti a fogható, 45 centiméteres hosszúságot is.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.