Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Martonyi János külügyminiszter derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja jövő szerdán az Európai Bizottság.
Több médium is úgy értesült az elmúlt időben, hogy az uniós végrehajtó-javaslattevő testület szerdán a Magyarország ellen 2004 óta érvényben lévő eljárás megszüntetését javasolhatja.
Martonyi János ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "várjuk meg a szerdát, akkor az Európai Bizottság közzéteszi a javaslatát, és ezt követően a tanács fog végleges döntést hozni majd júniusban. Én a magam részéről derűlátó vagyok, ebben a helyzetben ennyit érdemes mondani."
Csütörtökön egy brüsszeli konferencián Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint a rendezvényen részt vevő európai bizottsági tisztségviselők – akik a médiától nevük mellőzését kérve szólaltak meg – egyaránt úgy vélekedtek: jó esély van arra, hogy a testület a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás beszüntetése mellett foglaljon állást.
A Bruxinfo – forrás megjelölése nélkül – pénteken arról számolt be: bizonyosra vehető, hogy a Magyarországgal szemben a túlzott mértékű hiány miatt folyó eljárás megszüntetését fogja javasolni jövő szerdán az Európai Bizottság, ahogy jó okkal feltételezhető az is, hogy az uniós pénzügyminiszterek június 21-i tanácsülésén hivatalos döntés születhet a 2004 júliusa óta hatályban lévő deficiteljárás megszüntetéséről.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.