Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Legalább négy hónapra leállítottak három atomerőművi reaktort, mert évekkel ezelőtt hamisan igazoltak le egy, az atomerőműnek kábeleket biztosító beszállítót. Dél-Koreában szakaszos áramszünetek jöhetnek, az érintett cég a paksi bővítés iránt is érdeklődő állami Kepco.
A Reuters híradása szerint azonnali hatállyal leállította a dél-koreai nukleáris hatóság két atomerőművet, mert kiderült, hogy egy 2008-ban lebonyolított kábelbeszerzés során úgy vettek egy alvállalkozótól az erőművekhez szükséges kábeleket (5,5 millió dollár értékben), hogy azt később hamis dokumentumokkal igazolták le. Összesen 3 reaktorblokkot érint a leállás, de a jelek szerint a Kori közelében épült erőmű két 1000 MW-os blokkja és a Wolsongban épült hasonló erőmű egy termelő reaktora mellett az üzembe helyezésre váró negyedik atomreaktort is érinti a botrány.
A két paksi erőművi kapacitás hirtelen eltűnése még a dél-koreai energiaellátásban is problémát okoz. A kormány máris arra figyelmeztetett, hogy "példa nélkül álló" villamosenergia-hiányok jöhetnek, és ezért gördülő áramszünetek alakulhatnak ki. Az ázsiai ország erősen függ az import olajtól, gáztól, és széntől is, ezeket az utóbbi évtizedben épített 23 reaktorával próbálja kompenzálni.
A leállás legalább 4 hónapig tart majd, mivel a nukleáris hatóság teljeskörű vizsgálatot rendelt el, melyhez nemzetközi minősítő cégeket is meghívnak. A dél-koreai elnök, Park Geun-hye pedig a minisztertanács ülését követően jelentette be, hogy alapos vizsgálatokat rendeltek el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.