Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Opel új gyárának köszönhetően az évtized közepétől akár évi egymillió motor is készülhet majd Szentgotthárdon - közölte csütörtökön egy szombathelyi sajtótájékoztatón Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd Kft. ügyvezető igazgatója.
A gyár bővítését 2010-ben jelentették be, az 500 millió euró értékű projektnek köszönhetően az új motorgyárban ez év februárjában kezdődhetett meg a sorozatgyártás és a napokban indul egy új dízelmotor típus gyártása, valamint gőzerővel dolgoznak egy kisebb, benzines motorcsalád gyártásának a beindításán is - mondta.
Amikor már minden működni fog, valamikor az évtized közepére több mint 600 ezer darab motort fognak gyártani az új flexibilis motorgyárban. Emellett a már meglévő gyártásra is egyre növekvő a kereslet, elsősorban a tengeren túli piacaik bővülése miatt, így szavai szerint az évtized közepére akár évente egymillió darab autókba való motor is készülhet Szentgotthárdon.
Solt Tamás azt mondta, ahhoz, hogy ezt a feladatot teljesíteni tudják, megfelelő színvonalú és képzettségű munkaerőre van szükségük, ezért 2010 óta több mint 300 új munkatársat vettek fel a gyárba és a létszámot további 500 fővel kívánják bővíteni, amelynek köszönhetően 2015 végére több mint 1500-an dolgozhatnak majd az Opel szentgotthárdi gyárában.
Hozzátette, a saját dolgozók létszámának növelése mellett további 500-600 fős létszámbővítésre lesz szükség a gyár telephelyén állandó jelleggel dolgozó alvállalkozóik körében is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.