Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tudomásul veszi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Matolcsy György levelét, amelyben a szervezet budapesti irodájának bezárást kezdeményezte. Az IMF közölte, a szervezet amúgy is csak meghívásra van jelen a tagországokban.
Az IMF vezetője, Christine Lagarde megkapta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnökének levelét, amelyben kezdeményezi a nemzetközi szervezet budapesti irodájának bezárását – válaszolta Ángela Gaviria, az IMF szóvivője a hvg.hu kérdéseire.
A szervezet közölte, Irina Ivascsenko, az IMF budapesti irodavezetőjének megbízatása augusztus végén lejár, és mivel az IMF csak meghívásra van jelen a tagországokban, ezért nem tervezik, hogy Ivascsenko mandátumának lejárta után új irodavezetőt nevezzenek ki.
"Az IMF továbbra is számít a folyamatos együttműködésre Magyarországgal kétoldalú egyeztetések formájában éppúgy, mint más tagországokkal" – közölték.
Matolcsy György az MNB honlapján nyilvánosságra hozott levélben azt írta Christine Lagarde-nak, hogy mivel 2013 év elején befejeződött az IMF Post-Program Monitoring eljárása, Magyarország tartozása pedig az IMF-kvóta 200 százaléka alá csökkent, ezért már "nem indokolt az IMF budapesti irodájának fenntartása".
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.