Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Monetáris Tanács úgy látja, hogy a kamatcsökkentési ciklus végpontja 3-3,5 százalék között lehet, és a következő időszakban kisebb kamatcsökkentésekkel halad tovább – jelentette be Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke.
Azért kértük a figyelmüket szokásunktól eltérően, mert a kamatcsökkentési döntés mellett a Monetáris Tanács stratégiai döntéseket is hozott – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden, a Monetáris Tanács kamatdöntő ülése után. Matolcsy kitért arra, hogy 2012 augusztusától alapkamat-csökkentésbe kezdett a Monetáris Tanács.
A jegybankelnök ezt egyértelmű sikernek tekinti, melynek során 7 százalékról 4 százalékra csökkent az alapkamat. Matolcsy szerint az eddig felvett hitelek átárazódtak, az új hitelek pedig alacsonyabb kamattal indultak a kamatcsökkentésnek köszönhetően. Emellett a kamatvágásokkal sikerült az állampapírpiacon az indokolatlanul magas hozamokat is csökkenteni hónapról hónapra. Ezen kívül erősödött Magyarország pénzügyi stabilitása, szemben azzal, amit sokan vártak, vagy reméltek – mondta Matolcsy.
Az aggodalmakkal szemben a magyar monetáris politika kiszámítható jelzőt kapott a jegybankelnök szerint. Ezen az alapon hozták meg a mai stratégiai döntéseket.
Az első, hogy a Monetáris Tanács úgy döntött, folytatja a kamatcsökkentő ciklust. Magyarország kedvező inflációs pályán halad, kikerültünk a túlzottdeficit-eljárásból, és a gazdasági növekedést meg kell erősíteni.
A második stratégiai döntés: megváltoznak a kamatcsökkentés tényezői. A tanács úgy döntött, hogy az Európai Központi Bankot követi, és előretekintő iránymutatást alkalmaz a jövőben az alapkamatra. Ez három tényezőt vesz vizsgálat alá a kamatvágási döntéseknél. Az első, hogy milyen a középtávú inflációs cél. A második a pénzügyi stabilitási szempontok figyelembevétele. Például, ha a költségvetés hiánya három százalék alatti, pozitív tényező, vagy ha csökken az államadósság. A tanács figyelembe fogja venni a pénzpiaci folyamatokat. A harmadik szempont a reálgazdaság helyzetének figyelembevétele lesz.
A harmadik stratégiai döntés, hogy a Monetáris Tanács élni fog a kisebb kamatcsökkentés eszközével. „Úgy döntöttünk, hogy kisebb, 10 bázispontos kamatcsökkentésekkel haladunk tovább” – mondta Matolcsy. Arra a kérdésre, hogy a kisebb kamatcsökkentési lépések jelenthetnek-e esetleg 5 vagy 8 százalékot, Matolcsy György azt válaszolta, a 10 bázispont egy jó, praktikus egység.
A török sajtó egy képviselője is megjelent a sajtótájékoztatón, és megjegyezte, hogy a magyar és a török nemzeti bank monetáris politikája nagyon hasonlít egymásra a folyamatos kamatcsökkentés miatt. Matolcsy válaszul nagyrabecsülését fejezte ki a török nemzeti bank elnöke iránt, és üdvözletét küldte neki.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.