Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
50 milliárd forintot készül befektetni egy agrárüzletbe, a szűk körű sajtótájékoztatón elhangzottak szerint ezzel magyarázta Csányi Sándor azt a döntését, hogy tízmilliárd forintnyi OTP-részvényről vált meg az elmúlt héten. A bankvezér nem mond le, és fog még OTP-részvényt venni, megvédte Hernádi Zsoltot és beszólt Lázár Jánosnak.
Szűk körnek beszélt szerdán Csányi Sándor OTP-vezér arról, hogy a múlt héten miért vált meg szinte az összes, nevén lévő OTP-részvénytől. Az értesülések szerint a megbeszélésen Csányi azt a hivatalos verziót erősítette meg, amely szerint agrárbefektetésre kell neki a készpénz. A portál értesülései szerint Csányinak az agrárberuházáshoz szükséges hitelönrész előteremtéséhez volt szüksége a pénzre. Az Origo szerint – akik ott voltak a sajtótájékoztatón – Csányi azt mondta, hogy nem beteg, nem mond le és fog még OTP-részvényt venni. A bankvezér hozzátette, hogy nem üzenni akart a kormánynak a részvényeladással.
A részvényeladásokat az Index szerint azzal magyarázta, hogy már jóval korábban olyan megbízást adott a brókerének, hogy egy bizonyos árfolyamszint alatt adja el a közvetlen tulajdonában álló OTP-részvényeket, és miután Navracsics Tibor KIM-miniszter arról kezdett beszélni a múlt héten, hogy a kormányzat keresi a megoldást arra, hogyan lehet jogszabállyal módosítani a devizahitelesek szerződésein, ezt a szintet elérte az árfolyam, ezért szállt ki.
A Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó Bonafarm Csoport jelentős beruházásokat tervez Dél-Magyarországon. A hvg.hu a hét elején gyűjtötte össze, hogy melyek is ezek a beruházások: egy 10 milliárdba kerülő mohácsi vágóhíd, illetve a Pick új feldolgozóüzemének felépítése Szegeden. Csányi elmondta, hogy az 50 milliárdos beruházáshoz idén 25 milliárdra lesz szüksége, ehhez saját forrást, hitelt és uniós támogatásokat variál.
Az új mentőakcióról Csányi elmondta, hogy "természetesen nem egyeztettek” a bankokkal, egy konzultáció volt hétfőn a bankszövetséggel, amelyen az OTP részéről Gresa István vezérigazgató-helyettes vett részt. A pontos tervekről tehát semmit nem tudnak, de azt Csányi határozottan kijelentette, hogy „olyan megoldás nem születhet devizaügyben, amit az OTP ne tudna túlélni”. Az Origo szerint emellett a bankvezér kijelentette, hogy Hernádi Zsoltnak a Mol elnök-vezérigazgatójának kell maradnia.
Az OTP vezére kitért az oligarcházásra, illetve a polipozásra is. Szerinte "néha 1-2 ember tesz megjegyzéseket, de ez sosem izgatott nagyon” – jegyezte meg, majd konkrétan Lázár Jánost említette, aki már többször is lepolipozta Csányit. "Lázár urat nem ismerem személyesen olyan jól, de nagyon tehetséges politikus, láthatjuk, milyen jól elintézte a trafikügyet” – vágott vissza. Az ide-oda mondogatásokról úgy vélte, hogy szerinte nem az a nagyfiú, aki állandóan beszól, ez a kisfiúk sajátossága.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.
Egyszerre többet is.
A jelek szerint júniusban is sokkal nagyobb volt a fogyasztás, mint egy évvel korábban – pedig abban a hónapban már nem volt különösebben hideg.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Gyorsan visszatért a június végi árszint.