"A Nemzetgazdasági Minisztérium a bankszövetséget arról tájékoztatta, hogy a kormány megismerte a devizahiteles kérdésben benyújtott javaslatcsomagot, kormányzati döntést a kérdésben nem hozott. A minisztérium jelzése szerint az anyagot megfelelő tárgyalási alapnak találták. A devizahiteles kérdésben a szakmai munka, a tárgyalások a következő hónapokban fognak folytatódni. A konkrét időpontokról ezután állapodnak majd meg a felek" - fejtette ki az MTI érdeklődésére a kommunikációs vezető.A bankszövetség a kormányzattal folytatott tárgyalások keddi (augusztus 27-i) fordulójára két részletes, hatástanulmányokkal alátámasztott tervet terjesztett elő. Három fő eszköz kombinációját vizsgálta meg a szövetség: a kedvezményes árfolyamon történő átváltás (forintosítás), a kamattámogatás és az árfolyamgát típusú védelem lehetséges kombinációit, és a két optimálisabb verziót tették le a kormány asztalára.Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az MTI-nek azt mondta, a kormány szerdai ülésén foglalkozott a devizahitelesek ügyével, és ennek részeként a bankszövetség javaslatával is, de nem hozott döntést a devizahiteles mentőcsomagról. A kormány a miniszter szerint továbbra is két szempontot tart szem előtt a megoldás keresése és a bankszövetséggel folyó egyeztetések során. Az egyik, hogy ki kell vezetni a piacról a jelzálogalapú lakáscélú devizahiteleket, a másik, hogy olyan megoldásra van szükség, amely a forinthitelesek számára nem jár hátránnyal. A kormány nemcsak a bankszövetség javaslatait, hanem például a Magyar Nemzeti Bank (MNB), vagy a különböző civil érdekképviseletek által felvetett megoldásokat is vizsgálja - hangsúlyozta Varga Mihály.Az MNB a héten több javaslatot is felvetett az árfolyamgát vonzóbbá tételére, ezek egyike a törlesztőrészletek teljes forintosítása 180 forintos frankárfolyamon, ami az MNB számításai szerint a mostani árfolyammal számolva a jövőben évi 30-40 milliárd forint körüli költséget jelentene.Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető egy péntek reggeli tv-műsorban kijelentette, a jegybank és a bankszövetség javaslata is egyfajta "szuper árfolyamgát", amit ő nem tartana rossz megoldásnak.
Bankszövetség: jövő hónapban kezdődhetnek a tárgyalások a kormánnyal
A kormány megfelelő tárgyalási alapnak tartja a Magyar Bankszövetség devizahitelekkel kapcsolatban benyújtott javaslatát, a tárgyalások a következő hónapokban folytatódnak - mondta Sütő Ágnes, a szervezet kommunikációs vezetője pénteken az MTI-nek.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.