Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Még nem látni, hogy mikor szállhat fel a Sólyom első gépe, de az biztos, hogy nem napokon belül. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnöke szerint a légitársaság ráadásul időnként előrerohant a kommunikációval. A cég kommunikációja nincs teljesen összhangban a befektetőkkel kapcsolatban sem, pontosabban azzal, amit a hatóság tud erről.
Még nem látni, hogy mikor szállhat fel a Sólyom első gépe, de az biztos, hogy nem napokon belül – írja a napi.hu. Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke szerint egyelőre ugyanis még nem látszik az a nap, amikor kiadhatják a társaság működési engedélyét. A légitársaság május végén nyújtotta be az ehhez szükséges első dokumentumot, de az érdemi engedélyeztetés július közepén kezdődött el. A hatóságnak 90 napja van kiadni az engedélyt, viszont rendszeresen hiánypótlást kell kérniük, már szinte napi kapcsolatban vannak a céggel.
Az NKH engedélye a feltétele annak, hogy a cég ennek birtokában nemzetközi légügyi szervezethez , az IATA-hoz forduljon a szükséges kódért. A cég ezt követően kezdheti meg a jegyek értékesítését, ehhez azonban ismerni kellene a légitársaság menetrendjét. A Sólyom azonban ezt még nem terjesztette a hatóság elé. A cég vezető tisztségviselőinek meghallgatása is csak most kezdődött el, pedig ezt már májustól kérték a hatóságnál.
Győri szerint a Sólyom ráadásul időnként előrerohant a kommunikációval is. A cég júliusi, nemzetközi sajtótájékoztatója után az Európai Bizottság (EB) rendre tájékoztatást kér a hatóságtól a Sólyom kapcsán. A cég kommunikációja nincs teljesen összhangban a befektetőkkel kapcsolatban sem, pontosabban azzal, amit a hatóság tud erről.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.