Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idén 5,143 millió tonna búza termett, 28,2 százalékkal több mint 2012-ben és a termés mennyisége 17,4 százalékkal meghaladta az előző öt év átlagát is - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A vetésterület alig volt nagyobb a tavalyinál, így a hektáronkénti 4,72 tonnás termésátlag 25,9 százalékkal volt jobb, mint tavaly.
Az összes kalászos gabona idei 6,964 millió tonnás terméseredménye 25,1 százalékkal volt nagyobb az előző évinél, miközben a 1,56 millió hektárnyi vetésterület mindössze 0,9 százalékkal volt nagyobb. Az idén az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal nagyobb, 1090 ezer hektárnyi területről takarították be a 28,2 százalékkal több búzát.
Rozsot ebben az évben 35 ezer hektáron, a tavalyinál 1,6 százalékkal kisebb területen termeltek. A 105 ezer tonnás termés 33,8 százalékkal, míg a hektáronként 3,05 tonnás termésátlag 36, százalékkal emelkedett a 2012. évihez képest.
Árpából az előző évinél 3,4 százalékkal kisebb, 266 ezer hektárnyi területen a tavalyinál 10,2 százalékkal több, 1092 ezer tonna termést takarítottak be. A hektáronként 4,13 tonnás termésátlag 14,1 százalékkal volt nagyobb a tavalyinál. Őszi árpából 29,6 százalékkal több, tavaszi árpából 30,5 százalékkal kevesebb termett, mint 2012-ben. Az elhúzódó tél miatt a tavaszi vetések területe elmaradt a tervezettől, és a tavalyinál 28 százalékkal kisebb volt - közölte a KSH.
Zabból a tavalyinál 3,9 százalékkal kisebb, 51 ezer hektáros szántóföldi területről összesen 136 ezer tonnát, az előző évinél 1 százalékkal kevesebb termést takarítottak be. Az átlagos, hektáronként 2,67 tonnás hozam 3,1 százalékkal emelkedett.
Tritikálét 117 ezer hektárról takarítottak be, ami 4,8 százalékkal meghaladta az előző évit. A learatott 482 ezer tonna termés, 39,7 százalékkal több az előző évinél, a termésátlag 33,2 százalékos növekedésének eredményeképpen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.