Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Rendelettervezet jelent meg a kormány honlapján a távszerencsejátékról, mely szerint miniszteri hozzájárulással, 10-20 millió forint igazgatási szolgáltatási díj kifizetésével lehet majd távszerencsejáték-engedélyhez jutni. A nemzetbiztonsági kockázatról nem szól a tervezet.
Enged a kormány szerencsejáték ügyben. A frissen megjelent rendelettervezet szerint a játék auditálásának feltételei kiterjednek a véletlen generátorra, a játékszabályokra, a játékosi egyenleg kezelésére, továbbá a manipulációmentes, valós és a játéktervnek megfelelő működésre is. Az auditálási okiratban foglaltakat az engedély időtartama alatt folyamatosan biztosítani kell. A játékterv tartalmazza a tét legkisebb és legnagyobb összegét, a tétek és nyeremények arányát valamint a szervezői jutalék meghatározását is.
Amikor a távszerencsejáték szervezője nyilvántartásba veszi a játékost, rögzíti annak e-mail-címét, és kizárólag egy felhasználói nevet és jelszót biztosít a számára. Nem vehető nyilvántartásba 18 év alatti személy. A tervezet tiltaná a játékosi egyenlegek közti átvezetést, ugyanakkor megengedné bónusz és speciális ajánlat alkalmazását. A bónusznál ellenérték fizetése nélkül ír jóvá a rendszer a játékos egyenlegén bizonyos összeget. A speciális ajánlat pedig azt jelenti, hogy a játékos által fizetendő tét csökken, illetve a nyeremény növekszik - az általános szabályokban meghatározottakhoz képest.
Az engedélykérelemhez csatolni kell az igazgatási szolgáltatási díj befizetését tanúsító iratot. A díj egy játéktípusra kért engedély esetén 10 millió, két játéktípusra 15 millió, míg három játéktípusra 20 millió forint.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.