Nyomozás egy Gansperger-cégnél

Rendőrök kutakodnak egy makói cégnél, amelyből a Fidesz egykori gazdasági frontembere, Gansperger Gyula kockázatitőke-társasága kiszorította tulajdonostársát.

Nyomozás egy Gansperger-cégnél

A szembesítésnél tart az a rendőrségi eljárás, amelyben a Gansperger Gyula egykori Fidesz-főkönyvelőhöz köthető Geoterm Invest Kft. tisztségviselői a gyanú szerint egy közgyűlési jegyzőkönyv meghamisításával szorították ki az alapítókat a makói Materm Kft. ügyvezetéséből. A Matermet a szegedi és hódmezővásárhelyi egyetemi oktatókból és mérnökökből álló Brunnen Hőtechnika Kft. alapította a makói önkormányzat bevonásával, miután a cég 2010-ben 444 millió forint uniós támogatást nyert el a geotermikus energia hasznosítására. Egy termálkút felújításával és két visszasajtoló építésével az addiginál jóval olcsóbb távfűtést ígértek a város lakóinak és közintézményeinek.

Geotermikus termálkút Makón. Szükségállapot
Karnok Csaba

Az egymilliárd forintos projekthez azonban tőkére volt szükség. Így kapóra jött Ganspergernek – az állami privatizációs szervezet első Orbán-kormány alatti elnök-vezérigazgatójának – az ajánlata, hogy az irányítása alatt álló Morando Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. beszáll a megvalósításba. A 2011 tavaszán aláírt megállapodás szerint a félmilliárdos tőkebefektetésért cserébe a Materm 73 százaléka a Morando érdekeltségébe tartozó Geotermé lett, a Brunnen 98 százalékos részesedése pedig 25 százalékra apadt. Őszre azonban már 98 százalék kellett a Geotermnek, és a kettős ügyvezetésből is csak a kockázatitőke-társaság képviselője maradt tisztségében.

„Akartuk a projektet, kiszolgáltatottak voltunk” – emlékszik vissza a Brunnen tulajdonos-ügyvezetője, Kurunczi Mihály, miért mentek bele minden feltételbe. A Brunnen a beruházás fővállalkozójaként aláírta, hogy minden műszaki felelősség az övé, és a Geoterm indoklás nélkül bármikor felmondhatja a szerződést. A krach pedig beütött. Az egyik visszasajtoló kútnál a megcélzott, 1500 méter mélységben lévő réteg annyira telített volt gázzal, hogy a túlnyomás miatt még a fúrót sem tudták kivenni a földből, és egy másikkal kellett 2100 méteres mélységig hatolni.

A kár megközelítette a százmillió forintot. Ezt állta a biztosító, ám a kárösszeg átutalásáig a hiányzó pénzt csak tőkeemeléssel volt hajlandó betolni a projektbe a Geotermen keresztül a Morando. A 80 millió forint fejében egy határozattal eltávolították a Brunnent képviselő Medgyes Tamást az ügyvezetésből, és az eredeti állapotot egy közgyűlésen szóban elhangzott ígéret ellenére sem állították vissza. Ráadásul a Geoterm csak akadozva fizette ki a fővállalkozóként tevékenykedő Brunnen számláit. Amikor Kuruncziék megpendítették a kivitelezés felfüggesztését, a Geoterm 2012 júliusában indoklás nélkül felmondta a szerződést. A projekt hibernálódott. Az addig elvégzett munkáért mintegy 100 millió forinttal adós maradt a kockázatitőke-társaság, és a geotermikus energia hasznosítása sem indult be Makón. A Brunnen feljelentése alapján a szegedi kapitányság öt embert gyanúsít közokirat-hamisítással – erősítette meg a rendőrség.

Ganspergerék a HVG megkeresésére nem kommentálták a rendőrségi eljárást. A Morando nyeresége a százmilliós megtakarításon túl ugyanakkor az lehet, hogy miközben kiszorítja azt a társaságot, amely a vissza nem térítendő uniós támogatást elnyerte, a 25 éves üzemeltetési szerződés ideje alatt egyedül fölözi le a termálenergiában rejlő profitot. A 2 százalékos részesedésű makói önkormányzaton kívül senkivel sem kell osztoznia a hasznon, miközben az egymilliárdos beruházásnak mindössze a 20 százalékát állja. A Morando ugyanis egyike annak a nyolc kockázatitőke-társaságnak, amelyek 2009 végén lehetőséget kaptak, hogy az európai uniós Jeremie-alapból tőkét helyezzenek ki ígéretes vállalkozásokba. Az EU állja a szükséges pénz 70 százalékát, a tőketársaság pedig a maradékot. A Morando összesen 4 milliárd forintot nyert el, amelyet 2,5 milliárddal kell kiegészítenie.

Az uniós kockázati tőke elnyeréséért Gansperger 2009-ben mozgósította Fidesz-közeli üzletkörét. Az indulástól kezdve a Morando részvényese az LC Invest Kft. Ezen keresztül kötődik a Morandóhoz a Synergon Informatikai Nyrt.-ben is üzlettárs Jutasi Zoltán, valamint az OTP-ből nyugdíjba ment Lenk Géza, illetve a Constans Invest Kft., amelyhez viszont több szálon is kapcsolódik Széles Gábor. A Constans Invest ügyvezetője Gansperger Gyula.

Az induláskor részvényes volt a Morandóban a Gödöllői Ipari Park Zrt. is, amelynek Gansperger egyik legfőbb szövetségese, Mészáros László amerikai magyar üzletember a tulajdonosa, valamint a Confident Invest Kft., amely a kormányközeli Századvég kutatóintézetet megalapító Heim Péter tulajdonában van. Tulajdonosként csatlakozott a Morandóhoz a Századvég körének egy másik képviselője, a gödöllői egyetemen oktató Herbst Árpád is. Heim 2012-ben kiszállt a Morandóból, helyette Tombor András – Orbán Viktor egykori főtanácsadója – érkezett az Emptio Investment Kft.-vel. Gansperger és Jutasi az elmúlt hónapokban a Synergonban erősített: egy nagyobb beruházást készítenek elő, az M1-Synergon Információs Technológiai Ipari Parkot.

A Morando által alapított vagy a Morandótól tőkejuttatást kapott cégeknél pedig egyfajta előretolt helyőrség szerepét tölti be Grácsmann Tibor, aki a kilencvenes évek elején tűnt fel azokban a Fidesz-közeli cégekben, amelyeket többek között Simicska Lajos és Gansperger Gyula alapított. Grácsmann lett az ügyvezetője a Materm Kft.-nek is. Visszaköszönnek a kilencvenes évek az Óbudai-szigeten szórakozóhelyeket üzemeltető Vizoviczky László ügyében is: a rendőrök megvesztegetésével gyanúsított üzletember egyik cégében, a Dokk Music Ingatlanhasznosító Kft.-ben 1997–1999-ben felügyelőbizottsági tag volt Gansperger, és az akkori tulajdonosok, Bakai Mátyás és Herter Gusztáv adták el a céget 2004-ben Vizoviczkynak.

A Morando ezzel a háttérrel az egyik legsikeresebb kockázatitőke-kihelyező a Jeremie-programban – derül ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség legutóbbi, a tavalyi évet összegző anyagából. Addig 11 befektetésben a források 61 százalékát mozgósította, míg az átlag csak 53 százalék volt.

SZABÓ YVETTE

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Mennyit ér a cégem?

A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.