Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A helyi adókról szóló törvény (Htv.) az idén januártól több mentességet tartalmaz. Az önkormányzati adózás, valamint az illetékszabályozás sok újdonságot tartogat, például a nagyvállalatoknak és az első lakásszerzőknek is kedvez – az NGM szerint.
A helyi adókról szóló törvény (Htv.) az idén januártól több mentességet tartalmaz, például a hatálya nem terjed ki az ingatlan-nyilvántartásban erdőként, mocsárként és halastóként nyilvántartott földekre, így e területek birtokosainak nem kell telekadót fizetniük – hívja fel a figyelmet közleményben a Wolters Kluwer Kft., amely január 29-én konferenciát is szervez a témában.
A közlemény szerint Kovács Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakmai tanácsadója a szervező cégnek elmondta: az önkormányzati adózás, valamint az illetékszabályozás sok újdonságot tartogat, például a nagyvállalatoknak és az első lakásszerzőknek is kedvez.
"A Htv. eddig is tartalmazott mentességeket a telekadóban, 2014-től bővül ezen kör. Mentessé vált az 1 hektárt meg nem haladó belterületi földterület, ha annak teljes területe tényleges mezőgazdasági művelés alatt áll, és e tényt a falugazdász igazolja, illetve a termék-előállító üzemhez tartozó – jogszabályban, hatósági előírásban meghatározott nagyságú – védő-biztonsági terület" – mondta el a közlemény szerint a szakember.
A 2014-es változások az adminisztrációs terhekre is hatással lesznek a helyi adóügyekben: nem kell önkormányzati adóhatóságonként – sokszor sorban állás útján – beszerezni a bevallási, bejelentési nyomtatványokat, mivel a helyi adóval kapcsolatos eljárási kötelezettségek az úgynevezett "központi nyomtatványon" is teljesíthetők.
Ez a változás leginkább a több telephellyel, ingatlannal rendelkező vállalkozásokat – például távközlési szolgáltatókat – érinti kedvezően.
A magánemberek számára az illetékekről szóló törvény változásai is tartogatnak újdonságokat; ilyen például az első lakásszerzők kedvezménye. Az első lakást szerzők, életkortól és a lakás forgalmi értékétől függetlenül 12 havi, egyenlő részletekben teljesítendő, pótlékmentes részletfizetést kérhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a visszterhes vagyonszerzési illeték megfizetésére – hívta fel a figyelmet Kovács Attila.
Az önkormányzati adózással kapcsolatban e változásokon kívül is számos újdonság lépett hatályba januártól; ezek érintik az építési telekvásárlást, az iparűzési adót és az eljárási szabályokat is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.