Az elmúlt egy hónap a feltörekvő piacok szenvedéséről szólt, ami elnézve a piaci reakciókat, sokakat felkészületlenül ért. Dani Rodrik, a Princeton közgazdász professzora szerint ugyanakkor az az igazi meglepetés, hogy mindez bárki számára is meglepetésként hatott. A feltörekvő országok gazdasági felemelkedését ugyanis az elmúlt két évtizedben sok esetben olyan folyamatok vezérelték, melyekről csak az volt az igazi kérdés, hogy mikor fulladnak ki – írja a Pénzügyi Szemle Online.

A fejlett világ alacsony kamatszintje, bőséges likviditása és az onnan érkező tőkebeáramlás, a magas alapanyagárak, vagy épp a semmivel sem törődő kockázatéhség mind olyan tényezők, melyek a feltörekvő piacok malmára hajtották a vizet az elmúlt két évtizedben. A gond az, hogy ezek egyike sem lehet alapja egy fenntartható fejlődésnek, továbbá az, hogy a fenti tényezők hatására az érintett országok (és azok vezetői) elkényelmesedtek. Azt gondolhatták, hogy ha így is dől a pénz, akkor miért valósítsanak meg olyan (gyakran fájdalmas) reformokat, melyek megalapozhattak volna egy valódi fenntartható növekedésnek? – teszi fel a kérdést a blog.

A fő gond a fejlett világ likviditásbősége volt, amely pénzek utat találtak a feltörekvőkhöz, és finanszírozták azok fogyasztását és költségvetését, emellett buborékokat fújtak az ingatlanpiacon és a bankszektorban. A beérkező pénzek emellett felértékelték a helyi devizákat, ami tovább rontotta az exportszektor versenyképességét, és olcsóbbá tette az importot, ami a külkereskedelemben is egyensúlytalanságokhoz vezetett. Ha pedig büntetlenül lehet költekezni, mert a külföld mindent finanszíroz, és akár még egy-egy bőségesen rendelkezésre álló nyersanyag is jól hoz a konyhára, akkor miért ne? Mi értelme akkor takarékoskodni, beruházni, oktatásra/egészségügyre és kutatás-fejlesztésre költeni? – teszi fel a kérdést a blog.

Ez a mentalitás vezetett el a mai válsághoz a feltörekvő piacokon, ami jóval több annál, mint hogy a Fed elkezdi szigorítani a monetáris politikáját – írja a blog. Ez a feltörekvő piaci válság nem a Fedről szól, hanem a korábbi évtizedek túlzott kényelméről. A feltörekvőknek meg kell tanulniuk, hogy nem alapozhatnak a külföldi tőkére és a nyersanyagokra, nem választhatják a könnyebb utat. Versenyképesség, kutatás és fejlesztés, hazai megtakarításból finanszírozott beruházások, a tőkebeáramlás idején pedig egy erős védőháló, azaz bőséges devizatartalék felépítése a követendő út. Ez a nehezebb, ez kétségtelen, aki azonban nem így tesz, annak időről-időre szembe kell néznie a mostanihoz hasonló pánikokkal és válságokkal.