Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Folyósítja Romániának a Nemzetközi Valutaalap az első, 436 millió dolláros hitelrészletet. Románia többek között a veszteséges állami vállalatok átszervezésére, az ipari létesítmények megadóztatására és a gázár liberalizációjának felgyorsítására vállalt kötelezettséget hitelezőivel szemben.
A Nemzetközi Valutaalap jóváhagyta a tavaly szeptemberben a román kormánnyal megkötött 4 milliárd euró értékű hitelmegállapodás első és második felülvizsgálatát, folyósítja a 436 millió dolláros hitelrészletet - jelentette be a washingtoni székhelyű pénzügy szervezet szerdán.
Decemberben az első felülvizsgálati látogatás után elfogadott szándéklevél azért nem kerülhetett az IMF igazgatótanácsának napirendjére, mert Traian Basescu államfő nem volt hajlandó aláírni a dokumentumot. Azt kifogásolta, hogy a kormány szerinte indokolatlanul akarja növelni hét eurócenttel az üzemanyag jövedéki adóját.
A második felülvizsgálati látogatás február elején ért véget. Szakértői szinten a felek megállapodtak a hitelszerződés folytatásának feltételeiről, azt elfogadta az államfő is, de csak azután válhatott hivatalossá, hogy azt az IMF igazgatótanácsa is jóváhagyta.
Románia egyebek mellett a veszteséges állami vállalatok átszervezésére, az ipari létesítmények megadóztatására és a gázár liberalizációjának felgyorsítására vállalt kötelezettséget hitelezőivel szemben.
A kétéves futamidejű hitelt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.