szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozó Polus Real Estate társaság javára hozott jogerős ítéletet a Marosvásárhelyi Táblabíróság a kolozsvári Ifjúsági negyed ügyében.

A táblabíróság múlt szerdán hozott ítélete semmissé nyilvánította az ifjúsági negyedért felelős Cartierul Tineretului Cluj srl. egy 2011-ben hozott határozatát - írta közleményében a társaság. A megsemmisített határozat rendelkezett arról, hogy napelemparkot létesítenek a kolozsvári önkormányzat által felajánlott, eredetileg ifjúsági negyednek szánt 203 hektáros telekre. 

A Cartierul Tineretului Cluj társaságban a kolozsvári önkormányzat 51 százalékos részesedéssel, a Polus Real Estate pedig 49 százalékos részesedéssel rendelkezik. A Polus azt közölte, hogy több mint 8 millió eurót fektetett be a tervezett ingatlan-projekt előkészítésébe, amely teljes egészében elveszne, ha az ifjúsági negyed helyén napelempark létesülne. 

A társaság közlése szerint a Marosvásárhelyen kimondott ítélet után a Kolozsvári Táblabíróság immár rendelkezhet a Cartierul Tineretului Cluj végelszámolásáról. Az utóbbi ügyben indított pert ugyanis a jogerős marosvásárhelyi ítéletig függesztette fel a kolozsvári bíróság.

"A Polus a továbbiakban is minden szükséges jogi lépést megtesz annak érdekében, hogy (...) befektetéseit megóvja, és az eredeti terveknek megfelelő ingatlan-beruházás valósulhasson meg" - áll a társaság közleményében. A Polus álláspontja szerint a mostani ítélettel "Románia visszakerült az európai fejlesztési térképre".

A Polus a kolozsvári önkormányzattal társulva azt vállalta, hogy az Ifjúsági negyedben mintegy 5800 különböző méretű és komfortfokozatú lakást valamint olyan középületeket épít, amelyek ellátják a negyedet. A 2007-ben elindított ingatlanprojekt a gazdasági válság miatt nem valósult meg. 

A kolozsvári önkormányzat, a Polus kisebbségi részvényese Pászkány Árpád kolozsvári üzletember kezdeményezésére változtatott a terveken, és döntött arról, hogy napelempark létesüljön a vitatott területen.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!