Budapest ugyan már jó ideje nem a pornó fővárosa, a szakma egyik állócsillaga azonban nem szakadt el a magyar fővárostól, ugyanis két vállalkozást is üzemeltet itt. Közülük az újabb a Rocco’s World, egy virtigli olasz étterem/kávézó, amelyet a Rocco Antonio Tano néven anyakönyvezett felnőttszínész, alias Rocco Siffredi feleségével, Rosa Caracciolóval (született Tassi Rózsával) futtat.

A budapesti Belvárosban működő egységet a kettejük fele-fele tulajdonában lévő Tassi és Tano Kft. üzemelteti, amelyet 2005 január elsején alapítottak 3 millió forint alaptőkével, ami azóta sem változott. A vállalat fő tevékenysége a kezdettől vegyes termékkörű ügynöki nagykereskedelem, de a kiegészítő tevékenységeket nézve Roccóék semmit sem bíztak a véletlenre, a Céginfo vállalati információs rendszer adatai szerint foglalkoznak ugyanis ipari, élelmiszer- és textilipari termékek, ruházati cikkek és kiegészítők, orvosi eszközök gyártásával is, valamint felölelik szinte a teljes kis- és nagykereskedelmi spektrumot, de szerepel munkaközvetítés, tolmácsolás, kölcsönzés, ingatlankezelés, étkeztetés, egy sor szolgáltatás és mezőgazdasági termelés is. A cég a magyar-olasz házaspár tulajdonában van, fele-fele arányban birtokolják azt
A vendéglátó-ipari egység alapvetően olasz konyhát visz, olyannyira, hogy az alapanyagok is Itáliából érkeznek, és a technológia, valamint a szakács is olasz. Az ételekre a gourmet jelleg, a kis adagok és a könnyedség a jellemző, az étlapon pedig viszonylag kevés, de különleges és jó minőségű fogás található – írja a We Love Budapest portál a konyháról. A vendéglőben Rocco saját vörösborát szolgálják fel, hamarosan jön Rocco söre is. A Rocco’s World honlapján együttműködésre hívják fel a vállalkozó kedvű vendéglősöket, ki nem mondva, de franchise lehetőséget kínálva, sőt, nemzetközi terjeszkedésben is gondolkodnak.
A tavaly megnyílt vendéglőt üzemeltető, Tassi Rózsa ügyvezette – 2003. szeptember végétől betéti társaságként működő, ekkor kft.-vé alakuló – vállalat eddigi legjobb éve a forgalom szempontjából 2007 volt, akkor 25 millió forint feletti árbevételt értek el, a legrosszabb pedig 2010, amikor ez pontosan nulla forint volt. Az adózott eredmény 2006-ban volt a legnagyobb, csaknem 5,79 millió forint, a mélypont pedig 2009-ben jött el, akkor – 935 ezer forint árbevétel mellett – majdnem 7,9 millió forint volt az adózott veszteség. Ezután nekilendült a cég, csökkentette veszteségét, ezzel párhuzamosan növelte bevételét, és az eredmény 2012-ben pozitívba fordult: a 2011-es 1,688 milliós bukta csaknem 2,4 milliós nyereségbe fordult. Növekedett az árbevétel is 2011-ben 960 ezer, majd a következő évben már csaknem 7 milliós forgalmat bonyolítottak.
Nemcsak a belvárosi kávézót jegyzi a világsztár olasz felnőttszínész, hanem Rocco Siffredi Kft. néven produceri vállalkozást is működtet. A 2008. szeptember végén Siffredi Entertainment Kft. néven 500 ezer forint jegyzett tőkével alapított vállalkozás ügyvezetője és egyben tulajdonosa is maga a pornósztár – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A nevét 2010 február végén megváltoztató vállalat főtevékenysége a film-, video- és televízióprogram-terjesztés, de egyebek mellett épületépítési projekt szervezésétől kezdve ingatlannal, oktatással, dizájnnal, fényképészettel, üzletviteli tanácsadással, kommunikációval, reklámmal és szakmai, tudományos, műszaki tevékenységgel egyaránt foglalkozik.
A szórakoztató cég 2012-ben 108 millió forint árbevétel mellett valamivel több mint 4 milliós adózott veszteséget hozott össze. Egy évvel korábban a forgalom csaknem 89 millió forint volt, a veszteség meghaladta a 12 millió forintot, 2010-ben pedig a 192 milliós forgalom több mint 84,6 milliós adózott nyereséget eredményezett.