Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Milos Zeman cseh elnök Prágában, egy prágai gazdasági konferencia után azt nyilatkozta: új pályázatot javasol a temelin atomerőmű építésre, és annak már négy résztvevője lehetne. Bohuslav Sobotka miniszterelnök leszögezte: nem adnak ehhez sem állami támogatást, garanciát, mert a piac és főleg az ármozgások kiszámíthatatlanok.
"Az új pályázaton a két eddigi érdeklődőn kívül a francia Areva csoport és nagy valószínűséggel egy dél-koreai beruházó is részt vehetne. Várjuk ki ajánlataikat" - idézte az energiainfo.hu Zemant, aki a cseh gazdaság 25 évéről tartott konferencia után nyilatkozott újságíróknak.
A temelini nukleáris léteítmény az állami CEZ tulajdona, a cég évekkel ezelőtt megpályáztatta az atomerőmű bővítését. A tendereztetés most ott tart, hogy az amerikai Westinghouse és a cseh-orosz MIR.2000 konzorcium maradt versenyben. Igaz, az oroszok krími akciója után, március elején a csehek közölték, hogy az oroszokkal semmiféle együttműködést nem tudnak ezügyben elképzelni.
A cseh kormány most azt mérlegeli, hogy felfüggeszti a végső döntés előtt álló pályázatot, mert az állam nem tudja garantálni a jövőbeni áramárakat, ami viszont a 250 milliárd koronásra tervezett beruházás elindításának egyik alapfeltétele. Daniel Benes, a CEZ vezérigazgatója szerint nem lehet állami támogatás nélkül megépíteni a két új energiablokkot.
Erre reagálva - a kormány szerdán tartott ülése után - Bohuslav Sobotka miniszterelnök azt közölte: hogy a kormány ugyan érdekelt a fejlesztésben, de állami támogatásl szóló garanciákat senkinek nem kíván adni. "Az energetikai piacok alakulása maximálisan kiszámíthatatlan, a kormány ezért nehezen garantálhatja az elektromos energia árát" - szögezte le Sobotka.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.