Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A NAV és az útdíjfizetési hatóság között elektronikus kapcsolat van, így a gyanús szállítmányokat könnyedén nyomon követheti az adóhatóság.
Már több nagy áfacsalás felgöngyölítésében is segítették a hatóság munkáját az elektronikus útdíjrendszer adatai, amelyekhez egy tavalyi törvénymódosítás ad jogosultságot az adóhatóságnak – írta szerdán a Magyar Nemzet.
Suller Attila, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövedéki és vámügyekben nyilatkozó szóvivője elmondta: a NAV és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató között elektronikus kapcsolatot alakítottak ki, így az adóhatóság az internet segítségével kérheti le a szükséges információkat.
A gyanús szállítmányokat tehát könnyedén nyomon követheti a hatóság, emellett a megtett út és az árumozgás hiányának megállapítása utólag is lehetséges – tette hozzá.
A lap szerint az ellenőrzés hatékonyságának javítására szakmai berkekben jó megoldásnak tartanák az elektronikus fuvarlevél bevezetését, így a hatóság akár a kamion megállítása nélkül is meggyőződhetne arról, hogy kié az áru, mit tartalmaz a szállítmány, ki a megrendelő.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.