Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A most működő három magyarországi kaszinó mellett az új koncessziós szerződések alapján még négy nyithat meg idén: kettő vidéken és kettő Budapesten – derül ki Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatásából.
Az NGM-től múlt héten közölték, hogy a tárca vezetője a fejlesztési miniszter egyetértésével koncessziós szerződést kötött a Las Vegas Casino Kft. képviselőjével összesen öt budapesti, illetve Pest megyei, valamint az Aranybonusz 2000 Kft. képviselőjével egy debreceni és egy nyíregyházi kaszinó üzemeltetésére. Előbbi Andy Vajna, utóbbi Szima Gábor Loki-vezér érdekeltéségbe tartozik – írtuk korábban.
A törvény alapján maximum 11 kaszinó-koncesszió adható ki: öt Budapesten és Pest megyében, három Nyugat-Magyarországon és ugyancsak három Kelet-Magyarországon.
Az NGM szerint most három kaszinó működik az országban, kettő Budapesten és egy Sopronban.
Budapesten a Tropicana Casino és a Las Vegas Casino 2014. december 31-éig szóló engedélyek alapján üzemel.
A nemrég megkötött új szerződések úgy rendelkeznek, hogy a koncessziós időszak két budapesti kaszinónál ez év szeptember 1-jén indul, míg a másik három fővárosi játékkaszinónál 2015. január 1-jén - közölte a tárca. Így 2015-től működik majd öt kaszinó Budapesten, illetve Pest megyében.
Nyugat-Magyarországon két hely "foglalt": működik a Casino Sopron, és érvényes koncessziós szerződése van az Eurovegas Hungary-nek, bár a kaszinója még nem üzemel. Ebben a régióban tehát pillanatnyilag egy szabad koncessziós hely van még.
Kelet-Magyarországon egy kaszinó sincs most. A most megkötött új koncessziós szerződések alapján a koncessziós időszak a debreceni kaszinó esetén idén július 29-én, a nyíregyházi esetén pedig augusztus 5-én indul. Így ebben a régióban is van még egy szabad koncessziós hely – derül ki az NGM válaszából.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.