Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklusban 200-250 milliárd forintot kaphat Magyarország az árvízvédelemre.
Az Európai Unió 2020-ig tartó költségvetési ciklusában 200-250 milliárd forintot fordíthat Magyarország árvízvédelemre – mondta Láng István, Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató helyettese pénteken Baján, az Árvízi veszélyeztetettség Magyarországon 2014 című konferencia előtt tartott sajtótájékoztatón.
A fejlesztések nagyságrendjét nehéz becsülni, de az látható, hogy az Európai Unió egy költségvetési ciklusán belül nem tudjuk a teljes kiépítést megvalósítani – hangsúlyozta a főigazgató-helyettes. Láng István leszögezte, hogy kevés kivételtől eltekintve a vízügyi fejlesztések már mind uniós forrásból valósulnak meg. Ahol nincs idő kivárni az EU-forráshoz jutás idejét, csak ott kell magyar költségvetési forrást felhasználni – tette hozzá.
Láng István szólt arról, hogy a konferencia arra ad lehetőséget, hogy bemutassák az árvízi védekezésről készült jogszabályt, illetve hogy mit fognak tenni a közeljövőben. Az első lépcsőben elkészítünk valamennyi folyóra egy nagyvízi mederkezelési tervet, amely a jelenlegi helyzetet rögzíti és rámutat azokra a lehetséges fejlesztésekre, amelyekkel az árvíz kordában tartható, adott esetben csökkenthető – fűzte hozzá.
Ez 67 tervet jelent, amelyek első változatát december 31-ig készítik el, majd társadalmi vita után miniszteri rendeletben tervezik kihirdetni, így a fejlesztések a hullámtérben rendezetten történhetnek meg. Nem tiltani akarunk, hanem annak érdekében fejleszteni, hogy az árvíz levonulását megkönnyítsük - mondta.
Külön készítenek városokra lebontott önálló nagyvízi mederkezelési terveket is. Láng István a jelenlegi árvízi helyzetről is beszámolt, kiemelve, hogy a Dunán egy árhullám vonul le, amely jelenleg a Szigetköz magasságában tetőzik, de ez Bajánál nem fogja elérni az elsőfokú szintet sem.
Zsigó Róbert, Baja polgármestere azt mondta, ha egy olyan védmű épülne, amitől nem látható és nem közelíthető meg a víz, akkor a szabadidő, sport és turisztikai funkcióját részben elveszítené a Petőfi-sziget. Olyan megoldást kel találni, amely megőrzi a sziget vonzerejét, mert a városnak a turizmus az egyik kitörési pontja – hangsúlyozta Baja fideszes polgármestere, a választókerület országgyűlési képviselője.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Christian Horner egy romokban lévő csapat élére állva a mennyek kapujáig emelte az energiaitalos istállót, majd testközelből élte át a zuhanórepülést is. 20 év után most távoznia kell.
Épp a minap szabadult el a platform chatbotja, amely antiszemita bejegyzéseket kezdett közzétenni, de az NBC News úgy tudja, Linda Yaccarino távozása már több mint egy hete napirenden volt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.