Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hétfőn indul a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a háztartások pénzügyi helyzetét, életkörülményeit feltáró országos felmérése - közölte az InfoRádió. A KSH munkatársa azt mondta, itthon mintegy 18 ezer családot kérdeznek meg arról, milyen tárgyi és pénzügyi javakkal rendelkeznek.
"Egy olyan nagyszabású adatfelvételt indítunk újtája október 20-án, amely valóban azt szeretné feltárni, hogy a háztartások számára melyek azok a gazdálkodásukhoz szükséges eszközök, amelyek akár rövidebb távon, akár hosszabb távon tudják biztosítani azt, hogy jól vagy könnyebben megéljenek" - mondta az InfoRádiónak Virágh Eszter, a KSH munkatársa.
Felidézte, hogy a KSH nagyon sok felmérése foglalkozott eddig is azzal, hogy mekkora a mindennapi megélhetéshez szükséges jövedelem, és mekkorák a társadalmi juttatások, illetve mennyi kiadásuk van a háztartásoknak. Ez a felmérés egy kicsit tovább lép, és azokat a stabilabb, tartósabb eszközöket, lehetőségeket is feltárja, amely a háztartásokat rövidebb vagy hosszabb távú terveik megvalósításában segítik - tette hozzá Virágh Eszter.
A KSH munkatársa azt mondta, minden háztartásnak vannak tárgyi javai, ilyen akár a lakástulajdon, a jármű, vagy ha van vállalkozás, akkor annak van infrastruktúrája. Ezek bizonyos problémák esetén, akár értékesíthetők és segíthetik a problémák megoldását.
Vannak emellett pénzügyi forrásaik is a háztartásoknak, itt nemcsak a jövedelmekre kell gondolni, hanem olyan pénzügyi forrásokra, például megtakarításokra, vagy olyan tárgyakra, amelyek értékesíthetők. Akár magánbiztosításokból, nyugdíjbiztosításokból, vagy éppen életbiztosításokból is pénzügyi források állnak rendelkezésre.
"Ahhoz, hogy a háztartások gazdálkodási egyensúlyát tényleg fel tudjuk tárni, hogy hogyan gazdálkodnak, miből élnek és mire tudnak építeni, ahhoz meg kell néznünk a másik oldalon azt is, hogy milyen kötelezettségeik, milyen adósságaik vannak". Ezek ugyanis nagy mértékben terhelik a háztartásokat, és az, hogy hogyan tudják rövidebb vagy hosszabb távon megvalósítani a terveiket, azon is múlik, hogy mekkorák ezek a terhek - tette hozzá.
Virágh Eszter szerint összesen 18 ezer háztartást keresnek fel a következő másfél hónapban. Az országban 167 településen járják majd a kérdezők a megadott címeket. Ezeket a háztartásokat véletlenszerűen választották ki, persze úgy, hogy megfelelő arányokban képviseljék az ország lakosságát.
A 167 település közül Pest megyéből választották a legtöbbet, 29 település került bele a mintába, viszont Nógrád megyéből csak 2-3 település. Vagyis az, hogy hány települést keresnek fel, jelentős mértékben azon múlik, hogy mekkora az adott megye vagy a régió - tette hozzá a szakértő.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.