Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A most megismert új adózási törvények több cafeteriajuttatást, így az egészségpénztári juttatást, ezáltal az egészségpénztári tagokat és rajtuk keresztül a teljes egészségügyi rendszert is rendkívül súlyosan érintik a Prémium Egészségpénztár szerint.
Az elfogadott döntés alapján a béren kívüli juttatások adóterhei 200 ezer forintos keretig változatlanok maradnak. 200 ezer és 450 ezer forint között kizárólag a SZÉP-kártya esetében él a 35,7 százalékos teher, e felett pedig már 51,17 százalékot kell adózni a cafeteriaelemek után.
"Az egészségpénztári befizetések szempontjából nagyon súlyos a mostani törvényi változás. Mindössze évi 200 ezer forintig marad az adóterhek korábbi mértéke, és ezért versenyez az összes cafeteriaelem (Erzsébet-utalvány, önkéntes nyugdíjpénztár, BKV-bérlet például) ez pedig sok család számára jelenti azt valószínűleg, hogy az egészségügyre félretett keretük drasztikusan csökken vagy eltűnik. Elsősorban olyan családokat érint ez, amelyek számára az egészségpénztár a gyógyszerköltség, vagy fogászati ellátás szinte egyetlen forrása" – mondta el Dr. Váradi Péter, a Prémium Egészségpénztár vezetője.
Elsődleges számítások szerint ezzel a munkáltatói befizetések 30 százaléka tűnhet el. Jövőre akár 20 milliárd forint is kieshet az egészségügyi rendszerből, vagy vándorolhat át a feketegazdaságba.
Magyarországon jelenleg több mint 1 milliós tagsággal 31 egészségpénztár működik, ezekbe évente 50-55 milliárd befizetés érkezik, amit a tagok minden évben teljes egészében fel is használnak egészségük érdekében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.