szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Oroszország az árak felhajtása érdekében csökkentheti olajtermelését, de lehetőségei korlátozottak és döntés még nem született – mondta pénteken Alekszander Novak olajügyi miniszter.

"Ezt e kérdést alaposan meg kell vizsgálni.....folynak megbeszélések, de végső döntés még nem született" – mondta Novak. Hozzátette, a termeléscsökkentés nem egyszerű, egyrészt, mert az ország rá van utalva az olajexport-bevételekre, másrészt hiányzik a szükséges technológia a kínálat gyors módosítására.

Oroszország a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) november 27-én kezdődő bécsi értekezlete előtt már konzultált Szaúd-Arábiával és Venezuelával, és magas rangú delegációt küld az osztrák fővárosba, hogy közbenjárjon az olajáremelkedés támogatása érdekében.

A Szergej Lavrov külügyminiszter Szaúd al-Fejszál szaúdi külügyminiszterrel folytatott moszkvai tárgyalásai után pénteken kiadott közlemény szerint a két ország kész együttműködni az energia- és olajpiacot érintő kérdésekben és az olajtermelő országoknak jogukban áll megfelelően reagálni, ha azt látják, hogy az olajpiaci árakat manipulálják.

Ugyanakkor Vagit Alekperov, a Lukoil, a Rosznyeft után Oroszország második legnagyobb olajtermelőjének vezérigazgatója azt közölte, hogy minden kísérlet a termelés szabályozására megzavarná a keresleti-kínálati viszonyokat. 

Az olajárak július óta több mint harminc százalékkal zuhantak, és az északi-tengeri Brent minőség hordóját jelenleg alig 80 dollár fölött jegyzik. Ez súlyosan érinti az amúgy is gyengélkedő orosz gazdaságot, mert az állami bevételek felét az olaj- és gáztermelés adja, és a kiegyensúlyozott költségvetéshez hordónként legalább 100 dolláros olajár kellene.

Sőt, egyes szakértők szerint 115 dolláros árra lenne szükség az ukrán válság kapcsán megemelkedett szociális és katonai kiadások fedezésére, továbbá a nyugati szankciók hatásának ellensúlyozására.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!