Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az LMP, az Együtt és a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) is tiltakozik az ellen, hogy az idei évtől környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után.
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a honlapján tette közzé, hogy január 1-ét követően minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami számításaik szerint mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent.
Közleményük szerint ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatóak.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke vasárnapi közleményében azt írta, elfogadhatatlan számukra, hogy az Orbán-kormány környezetvédelmi adóval akarja drágítani a környezetkímélő napelemeket.
Bejelentette, hogy törvénymódosító-javaslatot nyújtanak be a jogszabály megváltoztatásáért, a köztársasági elnököt pedig arra kérik, hogy valóban tegyen a környezetvédelemért, és akadályozza meg a napelemek megadóztatását.
Pápa Levente, az Együtt - A Korszakváltók Pártja gazdaságpolitikusa közleményében arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy az általa idén létrehozott Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság akadályozza meg a napelemek termékdíjjal sújtását. Az ellenzéki párt elnökségi tagja ostobaságnak nevezte az "új sarc kivetését".
Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja az Orbán-kormány egyik legsötétebb ötletének nevezte a napelemekre kivetett termékdíjat. A PM írásbeli kérdést tesz föl az érintett minisztereknek, hogy megtudja, mi az oka a környezetvédelem megadóztatásának, és mit kívánnak tenni a nyilvánvalóan elhibázott szabályozás korrekciója érdekében - közölte.
Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a napelemek után kétszer annyi környezetvédelmi termékdíjat kell majd fizetni, mint a súlyosan környezetszennyező savas akkumulátorokért.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.